Orbán személyesen veszi át a boszniai szerbektől azt a díjat, amit tavaly Putyin kapott

2024. április 2. – 20:24

Másolás

Vágólapra másolva

A Boszniai Szerb Köztársaság (RS) parlamentjének március 28-i vitáján Milorad Dodik bejelentette, hogy Orbán Viktor április 4-én este Banja Lukába érkezik, majd 5-én hivatalos programokon vesz részt – írja az Oslobodenje. Látogatásának egyik programja, hogy átveszi a januárban odaítélt kitüntetését, amit Dodik szerint olyanoknak adnak, akik „nyomot hagytak a köztársaság életében”.

Milorad Dodik korábban emlékeztetett, hogy legutóbb Vlagyimir Putyin orosz elnök kapta ugyanezt a kitüntetést, és kiemelte, hogy Orbán és Putyin a Boszniai Szerb Köztársaság barátai, és készek is ezt vállalni. Orbán és Dodik közt régóta jó a viszony, legutóbbi találkozójukon 45 milliárd forintot ígért a magyar miniszterelnök.

A Boszniai Szerb Köztársaság kormányának közleménye szerint Milorad Dodik, az RS elnöke és Orbán Viktor gyakori baráti találkozói „nagyban hozzájárultak a stratégiai együttműködés fejlődéséhez”. A közleményben kitértek arra, hogy a közelmúltban, Budapesten az RS kormányának vezetője Radovan Višković és a magyar gazdaságfejlesztésért felelős miniszter, Nagy Márton találkozóján született meg a döntés, hogy Banja Lukában gazdasági fórumot tartanak, amelyen 23 magyar cég képviselteti magát.

A pénteken Magyarországról Banja Lukába érkező delegáció tagjai Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter külügyminiszter, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, Jenei Gábor, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezetője, valamint 23 cég képviselői többek között az energetika, a mezőgazdaság, a pénzügy és az élelmiszeripar területéről. A Boszniai Szerb Köztársaság számos vállalkozója is megerősítette a fórumon való részvételi szándékát, így lehetőségük lesz a magyar kollégákkal való tapasztalatcserére és az együttműködés fejlesztésére – áll a közleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!