Putyin szerint Ukrajnához köthető a moszkvai terrortámadás

2024. március 23. – 15:30

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin orosz elnök is reagált egy szombaton leadott tévés üzenetben a csütörtöki, az eddigi információk alapján legalább 93 halálos áldozattal járó fegyveres támadásra, amit a Moszkva melletti Krasznogorszkban követtek el.

„A Crocus City Hall kulturális központban elkövetett bűncselekmény minden elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni büntetését. Azonosítunk és meg fogunk büntetni mindenkit, aki a terroristák háta mögött áll, aki előkészítette ezt az atrocitást. Ez Oroszországra, népünkre mért csapás” – mondta Putyin.

Az orosz elnök megerősítette, hogy a támadás mind a négy közvetlen elkövetőjét elfogták, miután megpróbáltak Ukrajna felé elmenekülni. Putyin is Ukrajnához kötötte a támadást azzal, hogy beszédében arra utalt, hogy Ukrajnában előkészítettek egy ablakot az államhatár átlépésére az elkövetőknek.

Az Egyesült Államok már pénteken jelezte Moszkvának, hogy Ukrajna nem érintett a támadásban, amire az orosz fél közölte, várja az erre vonatkozó részletesebb információkat. Az ukrán elnök tanácsadója, Mihajlo Podoljak szintén pénteken közölte, hogy Ukrajnának nincsen köze a támadáshoz.

A múlt heti, egyenlőtlen feltételek mellett megtartott oroszországi választáson újabb hatéves mandátumot szerző orosz elnök néhány napja még provokációnak, a társadalom destabilizálására tett kísérletnek nevezte a nyugati figyelmeztetéseket egy lehetséges terrortámadásról.

Putyin a vasárnapot nemzeti gyásznapnak nyilvánította.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!