Az EU bírósága Nyikita Mazepin elleni szankciós döntéseket érvénytelenített

2024. március 20. – 10:46

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió Bírósága szerdán érvénytelennek ítélte, hogy Nyikita Mazepint a tagállamok az EU szankciós listáján tartották. A volt Forma–1-es pilóta 2022 márciusában került a jegyzékbe, így minden uniós vagyonát befagyasztották és kitiltották az EU területéről, ahol számos versenyt rendeznek.

Az orosz invázió kezdete után nem sokkal a csapatától, a Haastól is kirakták a főszponzor Uralkalival együtt, amely az apja, Dmitrij Mazepin érdekeltségébe tartozik. (Többek között a Nemzetközi Automobil Szövetség is kitiltotta Oroszországot a nemzetközi rendezvényekről, de a versenyzők a nemzeti jelképeik, például a zászlójuk nélkül részt vehetnek rajtuk.)

A tagállamok azóta többször is – szintén egyhangúlag – meghosszabbították az intézkedést. A most érvényes szankciós lista szerint azzal indokolták a döntést, hogy az autóversenyző a szintén szankcionált Dmitrij Mazepin „közvetlen családtagja, kapcsolatban áll vele, és édesapja révén előnyökhöz jut”, aki egyike az orosz kormánynak „jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban” tevékenykedő vezető üzletembereknek. A szponzoráció mellett egy cégen keresztül közös üzleti érdekeltségek is összekötik az apát és fiát.

Az EU bírósága szerint ugyanakkor a tagállami Tanács hibásan értékelt, ezért megsemmisíti az érintett hosszabbításokat. (Mazepin nem támadta meg az eredeti döntést, amivel felvették a listára, csak hosszabbításról szóló határozatokat.) Az ítélet alapján a Tanács nem mutatott fel elég üzleti kapcsolatot akkor, amikor az érintett döntéseket meghozta, 2022 márciusa óta pedig Mazepin már nem pilóta a csapatban, ahol az Uralkali volt a szponzor. A bíróság szerint így gyakorlatilag csak a családi kötelék volt az indok és ez önmagában nem elég alap a szankciókhoz.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly októberben Mazepinnel találkozva arról posztolt, hogy a versenyző szankcionálásával „az Európai Unió” (azaz a szankciókról egyhangúlag döntő külügyminiszteri Tanács) „sajnos visszatért egy kommunista elvhez”, mert „a kommunisták tették felelőssé a gyerekeket a szüleik vélt vagy valós tetteiért”. Nem tartotta véletlennek, hogy az uniós bíróság már „két ítéletében is kimondta, hogy Nyikita Mazepinnek engedni kell” a versenyzést az EU területén. (A testület időközben több végzésben felfüggesztette tanácsi határozatok végrehajtását.) Szijjártó tavaly februárban a Ria Novostinak beszélt arról, hogy nyolc másik névvel együtt a volt F1-pilótáét igyekezett levetetni a listáról, és a Szabad Európa augusztusi értesülése szerint is ezzel próbálkozott a kormány.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!