Több mint 400 embert vettek már őrizetbe a Navalnijt gyászolók közül

2024. február 18. – 12:40

Másolás

Vágólapra másolva

AZ OVD jogvédő szervezet szerint már több mint 400 embert őrizetbe vettek Oroszországban azok közül, akik a pénteken elhunyt Alekszejt Navalnij előtt rótták le tiszteletüket különböző megemlékezéseken – írja az AP-re hivatkozva a Guardian.

Navalnij halálhíre óta legalább 200 letartóztatás Szentpétervár városában történt a jogvédő szervezet információi alapján. Az AP szerint közülük 42 embert egy és hat nap közötti börtönre ítéltek, további kilenc megemlékező pedig pénzbüntetést kapott. Moszkvában az OVD-Info adatai alapján hat ember kapott 15 napos börtönbüntetést.

Navalnijt 2020 augusztusában novicsokkal mérgezték meg egy Szibériából Moszkvába tartó gépen. Berlinben kezelték, ahonnan 2021 januárjában tért haza Oroszországba. Ott azonnal őrizetbe vették, és azóta különböző börtönökben tartották fogva. A 47 évesen meghalt ellenzéki vezetőt az utóbbi másfél hónapban az északi sarkkör közelében, Oroszország egyik legszigorúbban őrzött börtönében tartották fogva.

Korábbi cikkünkben írtunk róla, hogy Moszkvában többen virágot vittek a politikai üldözöttek emlékművéhez, és az ország más részein is vittek hasonló emlékművekhez virágokat, amelyeket helyi jelentések szerint civil ruhás rendőrök azonnal eltakarítanak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!