Donald Trump saját sneakermárkával jelentkezett

2024. február 18. – 07:47

Donald Trump saját sneakermárkával jelentkezett
Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump saját sneakermárka indítását jelentette be a philadelphiai Sneaker Conon, ahol a beszámolók szerint éljenzés és fújolás is hallatszódott az egykori amerikai elnök színpadra lépésekor a néha fűszagot árasztó teremben.

Trump saját elmondása szerint már nagyon régóta szeretett volna saját sneakermárkát. A csillogó, aranyszínű, amerikai zászlós, oldalán egy szolid T betűvel ellátott cipő a Never Surrender High-Tops (Sose add fel) nevet kapta, és 399 dollárba, nagyjából 144 ezer forintba kerül. A sneakerből ezer pár készült első körben, ezek már el is fogytak az oldalról, ahol még Trump sajátmárkás parfümjét is meg lehet vásárolni.

Donald Trump azok után jelentkezett a sneakerrel, hogy egy nappal korábban 354,9 millió dollár büntetést szabott ki rá Arthur Engoron New York-i bíró. A volt amerikai elnököt azért büntették meg, mert szándékosan túlbecsülte nettó vagyonát a hitelezők megtévesztése érdekében.

A bíró a három hónapon át tartó tárgyalás után meghozott ítéletében megtiltotta Trumpnak, hogy három évig bármely New York-i székhelyű vállalat tisztségviselője vagy igazgatója legyen. Trump ügyvédje, Alina Habba fogadkozott, hogy fellebbezni fognak az ítélet ellen – írta a Reuters.

Donald Trumpnak az elmúlt hónapokban többször is szembe kellett néznie az Egyesült Államok igazságszolgáltatásával: az FBI ügynökei több mint 10 700 kormányzati dokumentumot találtak Donald Trump volt elnök mar-a-lagói birtokán az augusztus eleji házkutatás során. Ezen iratok között olyan minősített papírok is voltak, amelyek például atomtitkokat tartalmaznak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!