14 kormánytag részvételével tartottak konferenciát Gáza zsidó telepesekkel való benépesítéséről

2024. január 29. – 11:32

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben az izraeli kormány a nemzetközi nyilvánosság előtt kategorikusan tagadja azt, hogy Hamász megsemmisítésén és az övezetből érkező fenyegetés semlegesítésén túl bármi célja lenne, a koalíció meghatározó politikusai és a jobboldali szavazótábor leplezetlenül beszél Gáza palesztinmentesítésének és Ciszjordániához hasonló kvázi-gyarmatosításának szükségességéről.

Kolonizációs karnevál a jeruzsálemi telepeskonferencián Fotó: Ronen Zvulun / Reuters
Kolonizációs karnevál a jeruzsálemi telepeskonferencián Fotó: Ronen Zvulun / Reuters

Ez a törekvést mutatja az a vasárnapi, Jeruzsálemben tartott „A telepek biztonságot teremtenek” elnevezésű konferencia a zsidó telepesek Gázába való visszatéréséről (az övezetből 2005-ben vonult ki Izrael, a kivonulás részeként 21 településről összesen 8000 telepest evakuáltak, részben erőszakkal). A Ciszjordánia átfogó gyarmatosításán dolgozó Nahala mozgalom által szervezett konferencián izraeli hírügynökségi tudósítások szerint a legnagyobb kormánypárt, a Likud nem kevesebb, mint 12 minisztere vett részt a telepesmozgalom legbefolyásosabb támogatói, Becalel Szmotrics pénzügyminiszter és Itamar Ben-Gvir belbiztonsági miniszter mellett.

A konferencia a Times of Israel tudósítása szerint „karneváli” hangulatban zajlott, a résztvevők óriási lehetőségként ünnepelték a gázai háborút, a nézők és a politikusok táncolva skandálták: „Isten akaratából letelepedünk és győzni fogunk!” A felszólalók az október 7-i terrortámadásért a 2005-ös kivonulást tették felelőssé. Slomó Karhi kommunikációs miniszter azt fejtegette, hogy a Hamász támadása jogalapot teremtett a palesztin civilek Gázából való távozásának kikényszerítésére, a korábban terrorista szervezet támogatásáért jogerősen is elítélt Ben-Gvir pedig hangos ováció közepette kijelentette,

Ha nem akartok egy újabb október 7-ét, akkor haza kell térnünk, és ellenőrzésünk alá kell vonnunk Gázát!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!