Tony Blairt szemelte ki Izrael közvetítőnek a gázai konfliktusban

2023. december 31. – 20:50

Másolás

Vágólapra másolva

Tony Blairt szemelte ki Izrael arra, hogy közvetítőként vegyen részt a gázai konfliktusban – írta a Reuters. Az egykori munkáspárti brit kormányfő feladata Izrael tervei szerint a háború forró szakasza után lenne, hogy a mérsékelt arab országok és Izrael között közvetítsen, egyeztetve arról, milyen lenne a háború utáni Gázai övezet.

A Hamász október 7-i Izrael elleni véres támadása után – amelyben 1145 ember meghalt, köztük legalább 840 civil és 240 embert elhurcoltak, akik közül 110 szabadult ki, az Gázában rekedt további 130-ról pontosat nem tudni, az bizonyos, hogy néhányan közülük meghaltak, volt, akit tévedésből az izraeli erők lőttek le – az izraeli hadsereg olyan katonai támadást indított, amellyel egyre inkább egyértelművé tette, hogy nem csupán a Hamászt kívánja felszámolni, de teljesen át akarja alakítani a 2,3 millió palesztin lakta, mindössze 360 négyzetkilométeres területet.

A radikális, szélsőjobboldali pénzügyminiszter Becalel Szmotrics megismételte javaslatát, amely szerint a Gázai övezetben zsidó telepeket kellene létrehozni, és rábírni a palesztinokat arra, hogy hagyják el a területet. Azt a radikális – Ciszjordániában szintén telepesként élő – miniszter nem közölte, hogy hová kellene menniük a palesztinoknak, ám Blair feladata éppen ezzel lenne kapcsolatos, legalábbis Izrael tervei szerint. Elképzelhető, hogy az Egyesült Királyság kormányát tíz éven át, 2007-ig vezető, 70 éves Blairnek arról kellene győzködnie a mérsékelt arab államokat, hogy fogadják be a kivándorlásra kész palesztinokat.

Szmotrics nyilatkozatait más kormánytag nem kommentálta, ám az is jelzés értékű, hogy a palesztinokat közvetve kollektív bűnösnek tekintő nyilatkozatra nem reagált az izraeli vezetés sem.

A miniszter szerint „egészen más lenne a helyzet”, ha nem 2,3 millió, hanem 100-200 ezer palesztin élne a Gázai övezetben, ahová izraeliek költöznének, hogy „virágzóvá tegyék a sivatagot”.

Igaz, Szmotrics nem tagja a háborús kabinetnek, amelyben Benjamin Netanjahu kormányfő mellett a védelmi miniszter, a stratégiai kapcsolatok minisztere és két, tárca nélküli miniszter vesz részt. A radikális, szélsőjobboldali, vallásos cionizmust képviselő pártot vezető Szmotricsnak van befolyása a kormányra, korábban megakadályozta, hogy a háborús kabinet zárt körben tárgyaljon arról, milyennek képzelik el Gázát a háború után. Szmotrics korábban megüzente Joe Bidennek, az Egyesült Államok elnökének hogy Izrael nem ad egy fillért sem „a gázai náci terroristáknak”. Mindez nehéz helyzetbe hozza a Fehér Házat, amely nem akar szövetségese ellenében döntést hozni, ám többször kritikával illette az izraeli haderő túl nagy – 20 ezret is meghaladó – civil áldozattal járó katonai akcióit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!