Navalnijt minden reggel ötkor orosz patrióta slágerrel ébresztik a börtönben

2024. január 23. – 11:32

Másolás

Vágólapra másolva

A bebörtönzött orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij a héten nyilvánosságra hozta, hogy az északi sarkkör közelében, Oroszország egyik legszigorúbban őrzött börtönében a reggeli rutinja része, hogy hajnali ötkor az orosz himnusszal ébresztik, majd egy Putyin-párti orosz popénekes patrióta slágerét kell meghallgatnia – írja a Reuters.

Navalnijt 2021-ben ítélték el, majd a bebörtönzése után több eljárásban is kapott még éveket, ezért jelen állás szerint legalább 74 éves koráig tartó börtönbüntetésre számíthat. Az egykori ellenzéki vezető december végén került egy olyan börtöntelepre, amely egykor a sztálini korszakban működtetett Gulag büntetőtáborok része volt.

Január elején azt mondta, „szinte lehetetlen eljutni erre a telepre; szinte lehetetlen ide még levelet is küldeni. Ez a lehető legmagasabb szintű elszigeteltség a világtól”. A börtönben ráadásul minden apróságért magánzárkába zárják, az ügyvédje tájékoztatása szerint most éppen azért ül ott, mert „helytelenül mutatkozott be” egy őrnek.

Navalnij legutóbb hétfőn tudott üzenni a nyilvánosságnak a szövetségesein keresztül az X-en, akkor annyit osztott meg a külvilággal, hogy minden reggel az orosz himnuszra kel, utána pedig meg kell hallgatnia egy Shaman nevű énekes „Orosz vagyok” című patrióta gigaslágerét. Ezt:

A 32 éves Shaman, polgári nevén Jaroszlav Dronov, a Kreml kedvenc popsztárja, aki nyíltan kampányol Putyin elnökjelöltsége mellett is. Egy tehetségkutatóban tűnt fel 10 éve, de leginkább az Ukrajna elleni orosz támadás után vált ismertté. Első nagyobb patrióta slágere az „Orosz vagyok” című szám volt, amit olyanok követtek, mint az „Én Oroszországom”, a „Legoroszabb sláger”, és a „Harcom”. Shaman nemcsak Oroszországban lép fel rendszeresen, de az annektált Kelet-Ukrajnában is, a „Harcom” klipjében egy vélhetően kelet-ukrajnai koncertjének képei is felvillannak, és orosz katonák, Z és V betűkkel díszített tankokon. A dalról, és arról, hogy miért nem szerencsés lefordítani a címét németre, itt írtunk bővebben.

Navalnij az X-en ironikusan azt írta:

„Shaman akkor vált ismertté, amikor én már börtönben ültem, ezért nem láthattam, és nem is hallgathattam a zenéjét. De tudtam, hogy ő lett Putyin kedvenc énekese, és hallottam a legnagyobb slágeréről, az »Orosz vagyok«-ról is. Természetesen nagyon kíváncsi voltam rá, de hát hol hallgathattam volna meg?! Aztán elvittek Jamalba, és azóta minden reggel hallom a parancsot: »Kelj fel!«, aztán jön az orosz himnusz, és rögtön utána Oroszország második legfontosabb dala, az »Orosz vagyok«”.

Navalnij szerint elég vicces, hogy az orosz propaganda pár éve még őt vádolta azzal, hogy orosz nacionalistákkal vonult együtt, majd most, évekkel később, a börtönben ultranacionalista popdalokat hallgattatnak vele nevelési céllal. „Hogy őszinte legyek, még mindig nem vagyok biztos benne, hogy helyesen értem, mi ebben a poszt-irónia és a meta-irónia. De ha ez nem az, akkor mi az?” – írta Navalnij.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!