Ma elmentem sétálni, lefagytam, és Leonardo DiCaprióra gondoltam, viccelt Navalnij a sarkvidéki börtönből

2024. január 10. – 18:37

Másolás

Vágólapra másolva

Decemberben hosszabb ideig nem lehetett tudni a bebörtönzött orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij sorsáról – Putyin egykori legnagyobb kritikusa most egy bírósági meghallgatás alkalmával videókapcsolaton keresztül mondta el a vele történteket.

December végén derült ki, hogy a 2021-ben elítélt, majd idén nyáron újabb 19 éves börtönnel sújtott ellenzéki politikus az északi sarkkör közelébe, Oroszország egyik legszigorúbban őrzött börtönébe került, amely egykor a sztálini korszakban működtetett Gulag büntetőtáborok része volt. Navalnij most élő videókapcsolaton keresztül beszélt egy bíróval az IK-3 jelzésű börtöntelepről, amit Sarkvidéki Farkasnak is neveznek.

A bíróság azért hallgatta meg, mert korábbi moszkvai börtönében Navalnij szerint tavaly októberben a hatóságok törvénytelenül jártak el vele szemben, amikor egy börtönfelügyelő megsértése miatt elkülönített cellába zárták. Az orosz ellenzéki szerint annak ellenére kobozta el tőle a tollat egy fegyőr, hogy jogosult volt papír és írószer használatára. Navalnij a bírónak elismerte, hogy túlzásba esett, amikor ördögnek, debilnek és madárijesztőnek nevezte az őrt. A bíró elutasította panaszát.

A meghallgatás előtt videókapcsolaton keresztül újságírókkal is beszélhetett Navalnij. Sajtóbeszámolók szerint az orosz ellenzéki jó hangulatban volt. Elmagyarázta, miért nem lehetett hallani róla az elmúlt egy hónapban. A közel 2000 kilométeres út a sarkvidéki Jamalba eleve három hétig tart közúton és vasúton. Navalnijnak ráadásul most egy apróság miatt hét napot egy parányi magánzárkában kell töltenie a sarkvidéki büntetőtelepen. Az ok, amiért a büntetést kapta, az volt, hogy „vonakodott a protokollnak megfelelő módon bemutatkozni”.

Navalnij most csak reggel fél hétkor hagyhatja el a celláját a szűk börtönudvaron végzett sétára. A normál rendben hosszabb sétákat is engednek a raboknak, ha megfelelő az időjárás, csakhogy most nem az. „Kevés dolog olyan frissítő, mint egy séta Jamalban reggel 6.30-kor. És milyen csodálatos friss szellő fúj az udvarra, hiába van ott a betonkerítés, egyszerűen wow!” – ironizált Navalnij, majd így folytatta. „Soha nem volt még -32 Celsius foknál hidegebb. Még ezen a hőmérsékleten is lehet fél óránál tovább járni, de csak akkor, ha van időd új orrot, fület és ujjakat növeszteni”.

„Ma elmentem sétálni, lefagytam, és Leonardo DiCaprióra és a The Revenant című filmben látott döglött lovas trükkjére gondoltam (a filmben DiCaprióra karaktere egy frissen elpusztult ló meleg belsőségei közé bújva vészeli át a hideget). Nem hiszem, hogy ez itt működött volna. Egy döglött ló körülbelül 15 perc alatt keményre fagyna” – mondta.


A meghallgatáson Navalnij azt mondta, hogy a mostani börtönben az étel rendben van, de még nem kapott levelet vagy táviratot. Szerinte naivitás lenne azt gondolni, hogy Putyin megelégszik azzal, hogy őt a messzi északon egy „laktanyába” zárta. Azért száműzték ilyen messzire, hogy még jobban elszigeteljék. „Szinte lehetetlen eljutni erre a telepre; szinte lehetetlen ide még levelet is küldeni. Ez a lehető legmagasabb szintű elszigeteltség a világtól” – mondta.

Navalnij 2014-ben kapott felfüggesztett börtönbüntetést Oroszországban ellenzéki politikai aktivitása miatt, 2020-ban pedig novicsokkal megmérgezték, amit ő Putyin elnök akciójának tart. Kezelésre Németországba szállították, ahonnan felépülése után, 2021 elején visszatért orosz földre, ahol rögtön börtönbe zárták. Navalnij ellen 2021-es ítélete után újabb eljárásokat indítottak, de a sor azután sem ért véget, hogy a nyáron 19 évet kapott szélsőséges szervezet – a Korrupció Elleni Küzdelem Alapítványa (FBK) – létrehozása miatt.

Navalnij hívei bebörtönzésének közelgő harmadik évfordulója alkalmából világszerte demonstrációkra készülnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!