Netanjahu képmutatással vádolta a Dél-afrikai Köztársaságot, amiért népirtásra hivatkozva beperelte Izraelt

2024. január 11. – 23:17

Másolás

Vágólapra másolva

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök képmutatással vádolta a Dél-afrikai Köztársaságot, amiért népirtásért beperelte Izraelt a hágai Nemzetközi Bíróságon. Csütörtökön kezdődött meg a bíróságon a per, amelyet az afrikai ország azért kezdeményezett, mert szerinte Izrael a Hamász elleni háborújában népirtást követ el a Gázai övezet civil lakossága ellen. „Feje tetejére állított világban élünk, amelyben népirtással vádolják Izrael Államot, miközben éppen ő küzd a népirtás ellen” – mondta.

„A holokauszt óta a legszörnyűbb bűnt követte el egy terrorszervezet a zsidó nép ellen, és ebben a helyzetben előáll valaki, és a holokausztra hivatkozva ezt a szervezetet védi” – írta Netanjahu. Szerinte az izraeli hadsereg mindent megtesz annak érdekében, hogy ne ártson a civileknek. „Hol volt Dél-Afrika, amikor Szíriában vagy Jemenben emberek millióit gyilkolták meg, és űzték el otthonukból, és kik? A Hamász partnerei” – mondta. Azt mondta, hogy a terroristák elleni teljes győzelemig folytatják a harcot.

A dél-afrikai keresetet képviselő ügyvéd korábban azt mondta, hogy a támadásokból szerintük egyértelműen látszik Izrael népirtási szándéka, valamint az is, hogy Izrael célja a Gázai övezet elpusztítása, amit az állam „legfelsőbb körei” is szorgalmaznak.

(Guardian, MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!