Megkezdődnek a meghallgatások Hágában az Izrael elleni népirtási ügyben

2024. január 11. – 07:50

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön kezdődik a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) a gázai háborúval kapcsolatos tárgyalás. A Dél-Afrikai Köztársaság decemberben nyújtott be keresetet, ami szerint Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni katonai fellépésével Gázában.

A Dél-Afrikai Köztársaság arra kérte az ENSZ elsődleges bírói szervét, hogy „sürgősen lépjen fel a palesztin népnek a népirtásról szóló egyezményben foglalt jogainak további súlyos, helyrehozhatatlan és büntetlenül elkövetett megsértése ellen”.

Az ICJ-hez benyújtott 84 oldalas írásbeli kérelmében Dél-Afrika azt írta, hogy „az Izrael által elkövetett, Dél-Afrika által kifogásolt cselekmények és mulasztások népirtás jellegűek, mivel a palesztin nemzeti, faji és etnikai csoport jelentős részének elpusztítását célozzák”.

Izrael alaptalannak minősítette a keresetet, és arra kérte az ICJ-t, hogy utasítsa el. „Izrael elkötelezett a nemzetközi jog mellett, és annak megfelelően cselekszik” – közölte. Izrael ragaszkodik hozzá, hogy „önvédelemből cselekszik, hogy a Hamász elpusztításával megvédje az izraelieket”. Az Egyesült Államok „érdemtelennek” minősítette az ügyet.

Október 7-én a Hamász terroristái 1200 embert öltek meg, és 240 embert ejtettek túszul Izraelben. Azóta a gázai egészségügyi minisztérium jelentése szerint Izrael több mint 23 000 palesztint ölt meg Gázában, akiknek mintegy 70 százaléka feltételezhetően nő vagy gyerek. Az ENSZ palesztin segélyszervezete, az UNRWA becslése szerint a gázai háború miatt 1,9 millió ember kényszerült lakóhelye elhagyására – a lakosság közel 85 százaléka –, miközben épületek tízezrei semmisültek meg.

A népirtási ügyek bizonyítása közismerten nehéz, és akár évekig is eltarthat, de Dél-Afrika arra kérte a bíróságot, hogy mielőbb hajtson végre ideiglenes intézkedéseket, és „kötelezze Izraelt, hogy hagyjon fel a gyilkosságokkal”.

A csütörtöki meghallgatások előtt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy videóüzenetben kijelentette, hogy Izrael a Hamász, nem pedig a palesztin lakosság ellen harcol, és a nemzetközi joggal teljes összhangban cselekszik. „Izraelnek nem áll szándékában tartósan megszállni Gázát vagy kitelepíteni a polgári lakosságot” – mondta.

Mindkét fél jogi csapatának ugyanannyi idő áll majd rendelkezésére Hágában – körülbelül három óra –, hogy előadják érveiket. Csütörtökön először Dél-Afrika adhatja elő keresetét, amire pénteken válaszolhat Izrael. Az ítéletet egy későbbi időpontra tartogatják, de heteken belül megszülethet.

Az országok nem tudnak fellebbezni a hágai bíróság döntése ellen, de az ICJ-nek nem áll módjában végrehajtani azokat. A Human Rights Watch 2022-es jelentése szerint a Mianmarban maradt rohingyák ellen az ideiglenes intézkedések ellenére is folytatódnak a visszaélések. Hasonlóképpen, annak ellenére, hogy a bíróság 2022 márciusában arra utasította Oroszországot, hogy azonnal függessze fel az ukrajnai invázióját, Moszkva háborúja közel két évvel később is dúl.

(Guardian, CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!