Az amerikai legfelsőbb bíróság dönti majd el, indulhat-e Trump az elnökségért

2024. január 6. – 08:21

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága befogadta Trump fellebbezését, és egy ülésén döntést fog hozni arról, hogy a republikánus exelnök indulhasson-e az idei elnökválasztáson – írja a BBC. A döntést februárban fogják meghozni, az ellen nem lehet majd fellebbezni, és az az egész országra vonatkozni fog.

Donald Trumpot Colorado és Maine államban is eltiltották attól, hogy elinduljon a republikánus előválasztáson. Arra hivatkoztak, hogy az USA alkotmánya szerint nem indulhat közhivatalért, aki az állam elleni felkelésben vett részt, márpedig Trump szerintük részt vett a Kapitólium ostromában, ami az értelmezésük szerint egy felkelés volt.

Trump szerint az embereknek demokratikusan kell dönteni arról, hogy ki legyen az elnök, az ő kizárása az előválasztásból pedig káoszt okozna. Erről így az a 9 fős legfelsőbb bíróság fog dönteni, amelynek három bíráját elnöksége alatt Trump nevezte ki. A testületben 6-3 arányban többségben vannak a konzervatív bírák, tehát közülük legalább kettőnek kellene átszavazni ahhoz, hogy Trumpot eltiltsák az indulástól, ez pedig elég valószínűtlennek tűnik.

Ahogy az a kongresszusi meghallgatásokból – köztük az exelnök legbelsőbb bizalmasainak eskü alatt tett vallomásaiból – kitűnik, a „felkelés szítása” nem éppen megalapozatlan vád a híveit a Capitolium megrohanására és a 2020-as elnökválasztás eredményeinek elszabotálására biztató Donald Trump ellen.

Ez az alkotmánykiegészítés eredetileg a Konföderáció polgárháborús veresége után született, és a konföderációs tisztségviselők visszaszivárgását volt hivatott megakadályozni. A coloradói döntés volt az első alkalom, hogy a 14. kiegészítés 3. szakaszát arra használták, hogy egy elnökjelöltet kizárjanak a szavazólapról. Az AP beszámolója szerint a rendelkezést olyan ritkán alkalmazták eddig az amerikai történelemben, hogy az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága még soha nem hozott döntést róla.

Az idén novemberben tartott amerikai elnökválasztás jelenlegi állásáról és kilátásairól ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!