3,5 milliárd forintnyi dollárt kereshet az, aki feldobja az USA-nak a Hamász pénzügyi háttérszervezetének irányítóit

2024. január 6. – 13:39

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok 10 millió dollárig (csaknem 3,5 milliárd forint) terjedő nyomravezetői díjat ajánlott fel a Hamász pénzügyi támogató háttérszervezetének irányítóiért pénteken. Az USA által globális terroristának minősített öt férfi szudáni, törökországi és katari illetőségű.

  • A Szudánban élő Hamza el-Hasszán Mohamed Khair, a Hamász befektetési portfóliójának kezelője az amerikai közlés szerint 20 millió dollárhoz (csaknem 7 milliárd forint) segítette az Egyesült Államokban terrorszervezetként nyilvántartott palesztin szervezetet.
  • A Hamász három törökországi illetőségű gazdasági háttéremberét a palesztin fegyveres szervezet befektetéseinek kezelőjeként ismerik.
  • Az ötödik férfi Ahmed abd el-Dajim Naszralláh, akit Iránhoz kötnek szoros szálak, és aki több tíz millió dollár eljuttatásában vett részt a Hamászhoz, részben annak fegyveres szárnyához, az al-Kasszám Brigádokhoz.

Az Egyesült Államok tavaly októberben mind az öt férfi ellen büntetőintézkedéseket vezetett be, és globális terroristának minősítette őket. A Hamász nemzetközi gazdasági-pénzügyi hátteréről itt olvashat részletesebben.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!