Válságkezelő útra indul a Közel-Keletre az amerikai külügyminiszter

2024. január 4. – 10:11

Másolás

Vágólapra másolva

Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön a Közel-Keletre utazik, és többek között Izraelben is megáll – közölte egy meg nem nevezett magas rangú amerikai tisztviselő a Reuters és az AFP hírügynökségekkel.

A névtelensége megőrzése mellett nyilatkozó tisztviselő azt mondta, hogy Amos Hochstein amerikai diplomáciai megbízott is Izraelbe utazik, hogy megpróbálja csillapítani az ország és a Hezbollah közötti feszültséget. Blinken csütörtök este indul, és több fővárosba, valamint Izraelbe is ellátogat. Ez lesz az amerikai külügyminiszter negyedik közel-keleti válságkezelő útja – mondta a tisztviselő, de további részleteket nem közölt.

Az útra azután kerül sor, hogy egy feltételezett izraeli csapás megölte a Hamász egyik vezetőjét Bejrút külvárosában, és félő, hogy ez tovább eszkalálja a konfliktust Izrael és a palesztinok között. „Senkinek sem áll érdekében, a térség egyetlen országának sem, a világ egyetlen országának sem, hogy ez a konfliktus a jelenleginél tovább eszkalálódjon” – mondta Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerdán.

A helyzetet pedig még feszültebbé teszi, hogy szerdán két robbanás is volt a Forradalmi Gárdát vezető egykori iráni tábornok, Kászim Szulejmáni kermáni síremlékénél. Az iráni tisztviselők által terrortámadásnak minősített robbanásokban több mint 90-en meghaltak. Egyelőre egyetlen szélsőséges csoport sem vállalta magára a támadást. Teherán az Egyesült Államokat és Izraelt hibáztatja a támadásért, de Washington visszautasította a két ország érintettségére vonatkozó feltételezéseket.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!