Elsüllyesztett három húszi kishajót az amerikai hadsereg

2023. december 31. – 14:16

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai haditengerészet elsüllyesztette a jemeni húszi lázadók három kishajóját, írja az MTI a hadsereg közlése alapján. Az amerikaiak azután léptek, hogy a húszik megtámadtak egy konténerszállító hajót a Vörös-tengeren.

A húszik tüzet nyitottak az amerikai helikopterre, amely ezután önvédelemből viszonozta a tüzet. „A négy kis vízi jármű közül hármat elsüllyesztettek, személyzetüket megölték” – írja a hadsereg. A közlés szerint a hadsereg egy dán konténerszállító segítségkérésére reagált, amelyet 24 órán belül másodjára támadtak meg a húszik. A hajót korábban két, a húszik által ellenőrzött jemeni területről indított ballisztikus rakétával vették célba, amelyeket az amerikai hadsereg lelőtt.

Már két hónapja is indítottak Jemenből rakétákat Izrael felé és támadtak meg kereskedelmi hajókat, de a dróntámadások és szabotázsakciók száma az elmúlt időszakban úgy megszaporodott, hogy a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalát, a Vörös-tengert sorra hagyják el átmenetileg a kereskedelmi hajótársaságok, ami megnöveli a szállítási és biztosítási költségeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!