„Én vagyok az új Mikulásotok” – a sarkvidéki büntetőtelepről jelentkező Navalnij azt írja, jó a hangulata

2023. december 26. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva

Kilencrészes Twitter-posztban jelentkezett Alekszej Navalnij, bebörtönzött orosz ellenzéki politikus, akit nemrég szállítottak át egy sarkvidéki büntetőtelepre.

Navalnij azzal kezdi a sarkvidéki környezetre ráviccelve, hogy ő az új Mikulás, habár rénszarvasok nincsenek ott, ahová vitték, csak nagy, szőrös őrkutyák. Azt írja, a 20 napig tartó átszállítása eléggé kimerítő volt, de még mindig jó kedve van, „ahogy egy Mikuláshoz illik”. Beszámolója szerint olyan nagy titokban vitték át a Harp nevű település büntetőtelepére, hogy nem is számított rá, hogy bárki rátalál január közepe előtt, meg is lepődött, hogy tegnap felbukkant az ügyvédje.

Navalnij beszámolt arról is, hogy „elment sétálni” a telepen belül. Az „udvara” egy szomszédos cella, kicsit nagyobb, mint az övé, és hó borítja a padlóját. Látott egy konvojt, ami olyan volt, „mint a filmekben: géppisztollyal, meleg kesztyűvel, nemezcsizmával. És ugyanolyan gyönyörű, bolyhos juhászkutyákkal.”

Zárásként arra kéri a követőit, ne aggódjanak miatta. „Jól vagyok. Teljesen megkönnyebbültem, hogy végre sikerült. Még egyszer köszönöm mindenkinek a támogatást. És boldog ünnepeket! Mivel én vagyok a Mikulás, valószínűleg kíváncsiak vagytok az ajándékokra. De én egy különleges rendszerben működő Mikulás vagyok, így csak azok kapnak ajándékot, akik nagyon rosszul viselkedtek” – zárta az üzenetet.

A bebörtönzött ellenzéki vezetőnek egy héttel ezelőtt kellett volna megjelennie egy meghallgatáson, de oda nem érkezett meg, videóhíváson sem kapcsolódott, és már előtte sem kaptak híreket róla a hozzá közel állók. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy egészségi állapota miatt nem érhető el, vagy valami más történt vele, hétfőn aztán kiderült, hogy átszállították az északi büntetőtelepre.

Navalnij 2014-ben kapott felfüggesztett börtönbüntetést Oroszországban ellenzéki politikai aktivitása miatt, 2020-ban pedig novicsokkal megmérgezték, amit ő Putyin elnök akciójának tart. Kezelésre Németországba szállították, ahonnan felépülése után, 2021 elején visszatért orosz földre, itt viszont rögtön börtönbe zárták a felfüggesztett büntetésre vonatkozó szabályok (vagyis az ország elhagyása) megsértése miatt. Azóta is elzárva tartják, sőt, újabb eljárásokban ítélik el, miközben többször került aggasztó egészségügyi állapotba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!