A Hamász katonai szárnya vállalta a felelősséget a Gázai övezetből indított rakétatűzért

2023. december 21. – 13:29

Másolás

Vágólapra másolva

A Hamász katonai szárnya vállalta a felelősséget a Gázai övezetből indított rakétatűzért, aminek célpontja Izraelre volt, írja a SkyNews.

„Válaszul a civilek elleni cionista mészárlásokra, az Al-Kasszam Brigád rakétákkal bombázta Tel-Avivot”

– áll a Hamász közleményében. Bár a nyilatkozatban csak Tel-Avivot említik, a jelentések szerint a csütörtöki támadás más városokat is érintett. Többek között az Asdod kikötővárosát és Askelónt is.

A támadás miatt az Izraeli Védelmi Erők (IDF) parancsára számos, Izrael középső és déli részén fekvő városban megszólaltak a légvédelmi szirénák.

A lap azt írja, a Hamász egy viszonylag csendes időszak után vetette be újra a rakétákat. Egyes héber források szerint úgy hírlett, hogy egy ideje a terrorista szervezetnek és Izraelnak is elfogytak a rakétai.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!