Tizenegy palesztin férfival végezhetett az izraeli hadsereg, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága vizsgálatot követel

2023. december 21. – 19:37

Másolás

Vágólapra másolva

Vizsgálatot követel az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága Izraeltől egy feltételezett gázai háborús bűncselekmény ügyében, amelyet hadserege követhetett el. Izrael elfogultnak tartja a kérést, írja az MTI.

Szerdai közleményében ENSZ-hivatal közölte, hogy „aggasztó értesüléseket” kapott tizenegy fegyvertelen palesztin férfi Gázavárosban történt halálával kapcsolatban. A férfiak kedden haltak meg, amikor az izraeli hadsereg a város egyik olyan lakóházát támadta meg, amelyben több család is lakott. Az izraeli katonák „jelentések szerint különválasztották a férfiakat a nőktől és a gyerekektől, majd tüzet nyitottak, és a családtagjaik szeme láttára megöltek legkevesebb tizenegy férfit” – közölte az Euromed Emberi Jogi Megfigyelő Központ.

Az ENSZ-hivatal megerősítette a tizenegy palesztin férfi halálát, de hozzátette, hogy „még nem fejezték be a gyilkosságok körülményeinek kivizsgálását”. Az izraeli hatóságoknak „haladéktalanul független, alapos és hatékony vizsgálatot” kell lefolytatniuk az ügyben a hivatal szerint.

Izrael genfi ENSZ-képviseletének közleménye szerint ezek a vádak „alaptalanok és hazugok”. Az izraeli hadsereg vizsgálata alapján semmi nem támasztja alá az ENSZ-hivatal állításait, azok a képviselet szerint gyakorlatilag „vérvádnak” felelnek meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!