Hamász: A gázai áldozatok száma átlépte a 20 ezret

2023. december 20. – 19:48

Másolás

Vágólapra másolva

A Gázai övezetet vezető Hamász kormányzati szekciója bejelentette, hogy már több mint 20 ezer ember vesztette életét október 7-e óta az izraeli légi- és szárazföldi offenzívában. Arról a gázai kormányszervek nem nyilatkoztak, hogy ebből mennyi lehet a fegyveres (azaz egy háborúban legitim célpontnak számító ember), de arról igen, hogy az áldozatok között 8000 gyerek és 6200 nő van.

És akkor egy forráskritikai kitérő: Annak ellenére, hogy pont a Hamásznak nehéz elhinni bármit is, ez az adat nagyjából megfelelhet a valóságnak. Legalábbis – ahogy azt a Gázát sujtó humanitárius katasztrófa kapcsán is megemlítettük – a korábbi konfliktusok során az ENSZ által később jelentett adatokkal és az összes áldozatra vonatkozó izraeli adatokkal összevetve nem voltak kiugróan nagy eltérések az áldozatok számában. Sőt, a Reutersnek nyilatkozó ENSZ-tisztségviselők szerint a kommunikációs és egészségügyi infrastruktúra összeomlása miatt egyre hézagosabb lehet a szervezethez beérkező információ, ezért nem hogy a bejelentettnél kevesebb, hanem éppen ellenkezőleg, több lehet az áldozatok száma.

(AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!