Több izraeli ágyútámadás érte a Hán Júniszi al-Nasszer kórházat, egy kislány meghalt

2023. december 19. – 13:26

Másolás

Vágólapra másolva

A Gázai övezet déli részén, Hán Júniszban található al-Nasszer kórház az elmúlt 48 órában két ágyútámadást szenvedett el – közölte az UNICEF.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte, hogy egy 13 éves kislány meghalt, két gyerek pedig megsebesült a kórházban. A lányt a gázai egészségügyi minisztérium közleménye szerint azért ápolták a kórházban, mert egy korábbi csapás miatt amputálni kellett a lábát.

A WHO főigazgatója szerint a WHO és az ENSZ egy csapata hétfőn a kórházban tett látogatásakor „mélységesen aggasztó állapotokat” talált a vasárnapi támadások után. A szervezet szóvívője „hihetetlennek” és „lelkiismeretlennek” nevezte a gázai kórházakban kialakult helyzetet.

James Elder, az ENSZ gyermekügynökségének szóvivője kedden azt mondta: „Dühös vagyok, hogy a gyerekeke azokban a kórházakban ölik meg, ahol amputációól lábadoznak”.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kedden a CNN-nek küldött nyilatkozatban közölte, hogy „nem tudja biztosan megmondani, mi okozta” a Gáza déli részén található al-Nasszer orvosi komplexumban keletkezett károkat.

„Az Al-Nasszer kórházban keletkezett károkról szóló jelentések kézhezvételét követően vizsgálat indult. Ebben a szakaszban nem lehet biztosan megállapítani, hogy mi okozta a kórházban keletkezett károkat” – írták.

Egy másik létesítményben, az észak-gázai al Ahli kórházban az izraeli erők az éjszaka folyamán rajtaütést hajtottak végre. A kórházban az intézmény lelkésze szerint nincs se folyóvíz, se áram és mindössze két orvos, négy ápoló és két gondnok maradt a több mint 100 súlyosan sebesült beteg ellátására.

(Sky News, CNN, Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!