Több ezren tüntettek Pozsonyban Robert Fico kormánya ellen

2023. december 8. – 07:48

Másolás

Vágólapra másolva

Több ezer ember vonult utcára csütörtök este Pozsonyban, hogy tiltakozzanak a Robert Fico vezette új szlovák kormány tervezett intézkedései ellen – írta az MTI.

A három ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia (PS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Szabadság és Szolidaritás (SaS) által szervezett tüntetés résztvevői az ellen tiltakoztak, hogy Fico kormánya a különleges ügyészség (USP) felszámolását tervezi, amelynek feladata a szervezett bűnözés és a politikai bűncselekmények ügyében eljárni. A Parameter.sk beszámolója szerint a kormányhivatal előtt több ezren skandálták, hogy „elég volt Ficóból!”.

„Elutasítjuk a jogállam tönkretételét, de erről nem elég csak a parlamentben beszélni, használnunk kell minden rendelkezésre álló eszközt. Ez az a pillanat, amikor egymás mellé kell állnunk – az ellenzéknek és a polgároknak” – mondta Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke.

Šimečka szerint Fico Orbán Viktor mintájára próbálja lebontani a jogállamot Szlovákiában. „Erre szolgál a független média elleni támadás, a közszolgálati média kiéheztetése. Ez Orbán receptje: a független intézmények, a független média felszámolása” – mondta.

Milan Majerský, a KDH elnöke azt mondta: „El akarják lopni az országunkat, ne hagyjuk nekik. Az utca egyszer már leváltotta Ficót, és ez megismétlődhet.”

A volt igazságügyi miniszter, Mária Kolíková (SaS) szerint a Fico-kormány valódi célja az igazságszolgáltatás átalakításával az emberek megfélemlítése. „Nem akarunk üldözött vizsgálótiszteket, nem akarunk megfélemlített bírókat” – tette hozzá Kolíková.

A szlovák kormány szerdán jelentette be, hogy megszünteti az USP-t, arra hivatkozva, hogy szerintük a szervezet „átpolitizálódott”. Az ellenzék szerint arról van szó, hogy a kormány szeretné eltussolni a magas szintű korrupciós ügyeket, amelyek a 2020 előtti Fico-kormányok idejére nyúlnak vissza. A javaslatot az államfő, Zuzana Čaputová is bírálta.

Az USP feladata a szervezett bűnözés elleni fellépés és a magas szintű korrupció kivizsgálása. 2020-as hatalomra kerülése után a mostani ellenzék jogszabály-módosítások révén váltotta le az USP vezetését, amelynek élére egy olyan politikus került, aki korábban Fico házánál tartott tüntetéseket. Őt Fico és baloldali pártja azzal vádolta meg, hogy arra használja az USP-t, hogy megsemmisítse az Irány-Szociáldemokráciát (Smer-SD), amely akkor ellenzékben politizált.

A szlovák főügyészség álláspontja szerint az USP felszámolása összhangban áll az alkotmánnyal. A miniszterelnök az Európai Bizottságot is előre tájékoztatta a különleges vádhatóság megszüntetésének tervéről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!