Robert Fico felfüggeszti a kommunikációt négy szlovák médiummal

2023. november 20. – 14:04

Másolás

Vágólapra másolva

Robert Fico szlovák kormányfő felfüggeszti a kommunikációt néhány médiummal addig, „amíg nem kezdik el teljesíteni törvényben előírt kötelezettségeiket” – írja az MTI a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztályának mai közleménye alapján.

Az intézkedés négy, részben külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkező, liberálisnak tartott médiumot érint: a Markíza televíziót, az Aktuality.sk-t, illetve a Sme-t és a Denník N-t.

A szlovák TASR szerint a néhány hete kormányra kerülő szlovák miniszterelnök azt mondta, tiszteletben tartja, hogy az állami szerveknek a vonatkozó szabályozás szerint kötelességük tevékenységükről tájékoztatni a sajtót, annak érdekében, hogy az sokoldalú, időszerű és az igazságnak megfelelő információkkal tudja ellátni a nyilvánosságot.

Viszont a mostani intézkedés által érintett sajtótermékek „az új kormány létrejöttének első órájától fogva nem teljesítik azon kötelezettségüket, hogy valósághűen, sokoldalúan és idejekorán tájékoztassák a nyilvánosságot”

– idézte Fico szavait a közszolgálati hírügynökség.

A döntésnek volt előszele, ugyanis a miniszterelnök nemrég kizárta a neki nem szimpatikus újságírókat a kormányülések helyszíneiről, amiért szerinte gyűlöletet terjesztenek a Smer, azaz a pártja ellen.

Hasonló intézkedés korábban a Smer vezette kormányok idején sem volt életben, az újságírók mindig szabadon beléphettek a kormányhivatal épületébe, ahol a kormányülések előtt és után rendszeresen kérdezhették a kormány tagjait.

A magyar médiaviszonyok tekintetében szinte hihetetlennek hat, hogy a populista Robert Fico mostani hatalomra jutása előtt az újságírók ismerhették a kormányülések programját, sőt, esetenként ott lehettek a kormányüléseken is.

Magyarországon nem lehet előzetesen tudni, mikor ülésezik a kormány, és arról sincs információ az esetek többségében, hogy pontosan milyen témákról tárgyalnak a kormányülésen. A kormányülések egy-egy témájáról utólag valamelyest tájékozódni lehet a kormányinfókon elhangzó információk alapján.

Ebben a 2022 nyarán készült videóban bemutattuk, 2010 óta hogyan szűkült a nyilvánosság és a kritikus sajtó mozgástere Magyarországon, és azt is, hogy nézett ki a kormány és a nyilvánosság viszonya Szlovákiában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!