Kizárta a neki nem szimpatikus újságírókat a kormányülések helyszínéről Robert Fico

2023. november 15. – 22:39

Másolás

Vágólapra másolva

„Amíg nem születik döntés, nemkívánatos vendégek lesznek a kormányhivatalban” – mondta Robert Fico arról, hogy felülvizsgáltatja néhány szlovákiai médium belépési jogát a pozsonyi központi kormányhivatal épületébe.

A Napunk.sk cikke szerint Fico intézkedése a Markíza televíziót, a Denník N-t, a Sme-t, valamint az Aktualityt érinti. A néhány hete kormányra kerülő szlovák miniszterelnök nyíltan ellenségesnek nevezte ezeket a médiumokat, amiért szerinte gyűlöletet terjesztenek a Smer, azaz Fico pártja ellen.

Hasonló intézkedés korábban a Smer vezette kormányok idején sem volt életben, az újságírók mindig szabadon beléphettek a kormányhivatal épületébe, ahol a kormányülések előtt és után rendszeresen kérdezhették a kormány tagjait.

A magyar médiaviszonyok tekintetében szinte hihetetlennek hat, hogy a populista Robert Fico mostani hatalomra jutása előtt az újságírók ismerhették a kormányülések programját, sőt, esetenként ott lehettek a kormányüléseken is.

Magyarországon nem lehet előzetesen tudni, mikor ülésezik a kormány, és arról sincs információ az esetek többségében, hogy pontosan milyen témákról tárgyalnak a kormányülésen. A kormányülések egy-egy témájáról utólag valamelyest tájékozódni lehet a kormányinfókon elhangzó információk alapján.

Ebben a 2022 nyarán készült videóban bemutattuk, 2010 óta hogyan szűkült a nyilvánosság és a kritikus sajtó mozgástere Magyarországon, és azt is, hogy nézett ki a kormány és a nyilvánosság viszonya Szlovákiában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!