Orbán: Nagyszerű találkozót tartottunk Macron elnökkel, a magyar álláspont világos

2023. december 8. – 09:12

Másolás

Vágólapra másolva

Emmanuel Macron francia elnök csütörtök este munkavacsorán fogadta Orbán Viktort az Élysée-palotában, a találkozóra azután került sor, hogy a magyar kormányfő december 4-én levélben javasolta, töröljék a jövő heti brüsszeli csúcstalálkozó napirendjéről Ukrajna EU-csatlakozásának témáját. A találkozóról megjelent videón a francia elnök mosolyogva fogadta Orbánt, egy esernyő alatt megálltak egy közös fotóra a palota lépcsőjén, majd bementek az épületbe.

„Franciaország nagyon fontos partnerünk lehet több kérdésben is, hiszen az Európai Unió változásra, váltásra érett, és ebben remélhetőleg partner lehet maga Macron is” − mondta a Magyar Nemzet kérdésére Kiss Rajmund, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Diplomáciai Műhelyének vezetője. „Lehet, hogy más Európát képzelünk el; mi nemzetállamokban hiszünk, míg a francia elnök egy föderális Európában hisz, de biztos vagyok benne, hogy a jövő évre vonatkozólag, például hogy ki vezeti majd az Európai Bizottságot, lesznek olyan kompromisszumok, amelyekben Macron és Orbán Viktor meg tud egyezni” – mondta.

Orbán pénteken délelőtt az X-en is posztolt a találkozóról, azt írta, nagyszerű volt, és a magyar álláspont világos:


Az uniós vezetők december 14–15-i csúcstalálkozóján a 27 tagállam egyetértésére van szükség ahhoz, hogy a végső feltételek teljesítése után Ukrajna megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat. Charles Michel november végén Budapesten találkozott Orbán Viktorral, hogy a decemberi EU-csúcs előtt meggyőzze a miniszterelnököt, az a találkozó a jelek szerint nem járt sikerrel.

Ezután hívta meg Macron Orbánt, a Politico korábbi cikke szerint azért, hogy személyesen győzze meg a kompromisszumról. A Politico több forrása szerint Orbán csak alkudozik, és arra játszik, hogy még több uniós forrást szabadítson fel.

Kerestük a miniszterelnök sajtófőnökét, hogy megtudjuk, mi volt a munkavacsora napirendje, miről beszélt a két vezető és változott-e Orbán Viktor korábbi álláspontja, de kérdéseinkkel Havasi Bertalant a francia elnöki hivatalhoz irányított minket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!