Ausztriában átszámítva közel kétezer forinttal olcsóbb lesz az egynapos autópálya-matrica, mint nálunk

2023. november 22. – 08:20

Másolás

Vágólapra másolva

Ausztriában jövőre az egynapos autópálya-matrica átszámítva közel 3300 forint lesz, így majdnem kétezer forinttal, vagyis 35 százalékkal kevesebbért lehet majd megvásárolni, mint Magyarországon, ahol 5150 forintot kell fizetni a 24 órás matricáért – szúrta ki az Atv.hu.

Magyarországon 2024. március 1-től vezetik be a 24 órás autópálya-matricát. Az egynapos matricák bevezetésének uniós határideje 2024. március 25., a tagállamoknak ekkortól kell bevezetniük az egynapos autópálya-matricát, hogy ne kelljen feleslegesen egyhetes vagy tíznapos matricát venni, ha csak egy pár órás tranzitról van szó. Az EP döntése a tranzitra, országon való átutazásra vonatkozik, vagyis ebből még nem feltétlenül következik, hogy a hazai autósok is vehetnek majd itthon egynapos matricát.

Ennek a kötelezettségnek tesz eleget Ausztria is, ahol 8,6 euró lesz a 24 órás matrica, ami az euró jelenlegi, körülbelül 380 forintos árfolyamán közel 3300 forintot jelent.

Arról, hogy ki örülhet az egynapos matricáknak, és ki nem, ebben a cikkben írtunk bővebben. A jövő évi matricaárakról ebben a cikkben írtunk. A személyautóknak a 10 napos matrica  6400, a havi matrica 10 360, az éves pedig 57 260 forint lesz.

Frissítés: Kerestük a Lázár János vezette építési és közlekedési minisztériumot, a tárca szerda délután válaszában arról tájékoztatott minket, hogy az Eurovignetta uniós irányelv alapján a napi díj összege legfeljebb az éves díjtétel 9 százaléka lehet, ezen belül minden tagállam maga dönt az általa alkalmazott árról. Az email alapján a tárca arra számít, hogy az egy napos autópálya-matrica bevezetése magával hozhatja a – különösen a külföldi tranzitforgalom által kedvelt – heti jogosultságok értékesítésének csökkenését, és ez kedvezőtlenül hat az útdíjbevételekre, valamint „megnehezíti a központi költségvetés javításának teljesítését is”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!