Az izraeli parlamentben csaptak össze a túszok rokonai a halálbüntetést követelő szélsőjobboldaliakkal

2023. november 20. – 07:40

frissítve

Az izraeli parlamentben csaptak össze a túszok rokonai a halálbüntetést követelő szélsőjobboldaliakkal
Egy alagút nyílása, amelyet az izraeli hadsereg szerint palesztin fegyveresek használtak a Gázai övezetben lévő Al Shifa kórház alatt – Fotó: IDF / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Izraeli tankok állítólag bekerítették a Gázai övezet északi részén lévő Indonéziai Kórházat, ahol a Hamász kontrollja alatt álló egészségügyi minisztérium szerint 12 ember halt meg az éjszaka folyamán.

A kórház igazgatója, Dr. Marwan Al-Sultan a BBC-nek elmondta, hogy a műtét utáni ellátó osztályt érte találat, és a csapatok mindössze 20 méterre voltak tőlük. Az izraeli hadsereg közölte, hogy katonái „terroristákat” vettek célba, akik a kórházból tüzet nyitottak rájuk. A WHO vezetője, Tedros Adhanom Ghebreyesus az esetről azt írta az X-en:

„Az egészségügyi dolgozóknak és a civileknek soha nem szabadna ilyen borzalmaknak kitenniük magukat, különösen nem egy kórházon belül.”

A gázai egészségügyi minisztérium szerint az offenzíva kezdete óta eltelt hat hétben legalább 13 ezer ember halt meg a területen. Ennek okai részben maguk a katonai műveletek, részben viszont a következtükben kialakult humanitárius katasztrófa.

(BBC)

Válságos a vasárnap Egyiptomba menekített 28 gázai koraszülött állapota – tájékoztatták orvosok hétfőn az EFE spanyol hírügynökséget, a WHO pedig közölte, hogy 12 csecsemőt repülővel Kairóba szállítottak.

A Sínai-félsziget északi részén található el-Arís kórház orvosainak tájékoztatása szerint a rafahi határátkelőn át kimenekített koraszülöttek „többségének, sőt valamennyinek” válságos az állapota. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója az X-en közölte, hogy valamennyi kisbaba súlyos fertőzésekkel küzd és speciális kezelést igényel.

A gázai es-Sifá kórházból vasárnap evakuált koraszülöttek hétfőn érkeztek meg Egyiptomba. Összesen 31 csecsemőt menekítettek ki a legnagyobb gázai kórházból, Gebrejeszusz szerint hármójukat továbbra is a Gázai övezet déli részén található el-Amarati kórházban ápolják. Az egyiptomi egészségügy-minisztérium hétfői közleménye szerint a koraszülötteket különböző egyiptomi kórházakba szállították, hogy speciális orvosi ellátásban részesüljenek.

A WHO-főigazgató már vasárnap figyelmeztetett, hogy az es-Sifából kimenekített 31 koraszülött nagyon beteg. A gyermekeket a palesztin Vörös Félhold, illetve a kórház mentőautóival szállították el.

(MTI)

Heves vita alakult ki hétfőn az izraeli parlamentben, amikor a Gázában fogva tartott túszok rokonai részt vettek a háborús kormány ülésén. A kormány szélsőjobboldali tagjai korábban felvetették, hogy Izraelben be kellene vezetni a halálbüntetést, és ki kellene végezni a Hamász elfogott tagjait. A túszok rokonai erről hallani sem akarnak.

A rokonok szerint a halálbüntetésnek csak az emlegetése is veszélybe sodorja a Gázában fogva tartott túszok életét. Ők attól tartanak, hogy ha Izraelben elkezdik kivégezni a palesztin foglyokat, akkor a Hamász válaszul majd elkezdi kivégezni a fogva tartott izraeli túszokat. Sőt, szerintük már a lehetőség latolgatása is felbátoríthatja a Hamászt, hogy megöljön néhány túszt.

Az egyik fogoly testvére szerint ha bevezetik a halálbüntetést és erre válaszul a Hamász kivégez néhány túszt, akkor nem ők, hanem Izrael lesz a felelős a halálukért. A szélsőjobboldali politikusok szerint a túszok rokonainak nincs „fájdalommonopóliuma”, azaz nem csak ők szólhatnak bele abba, mit lépnek a konfliktusban.

(Guardian)

Elrablása után egy jemeni kikötőbe vitték a bahamai zászló alatt közlekedő Galaxy Leader nevű teherhajót a húszi lázadók. A hajó tulajdonosa egy Man-szigeti cég közleményében azt írta, hogy azt követően szakadt meg minden kommunikáció a legénységgel, hogy a Galaxy Leader a Vörös-tenger partján található El-Hudajda város kikötőjébe ért, írja a Sky News.

A társaság nem kívánt megjegyzést fűzni a hajórablás ügyének politikai összetevőihez, vagyis ahhoz, hogy a teherhajó egyik tulajdonosa izraeli, ugyanakkor a legénység tagjai közt bolgár, ukrán, Fülöp-szigeteki, mexikói és román állampolgárok is vannak, ugyanakkor a Galaxy Leader jelenlegi bérlője a japán Nippon Yusen nevű cég.

A hajót üzemeltető cég szerint a Galaxy Leader lefoglalása súlyosan megsérti a nemzetközi hajózási törvényeket, valamint az áthaladás szabadságát és veszélyt jelent a nemzetközi kereskedelemre is. A cég számára jelenleg a 25 fős legénység biztonsága a legfőbb kérdés, tették hozzá a közleményben.

Joe Biden amerikai elnök szerint közel van a megegyezés a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátásáról. Biden erről egy újságírói kérdésre válaszolva beszélt hétfőn.

(Guardian)

Egy vagy több Libanonból kilőtt rakéta találta el az észak-izraeli Biranitban található katonai bázist. A helyszínen tűz ütött ki, több épület összeomlott és kiégett, de áldozatokról egyelőre nem érkeztek hírek.

A támadásról egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg a sajtóban. Van, aki szerint a Hezbollah harcosai páncéltörő rakétával lőttek át a határon, mások szerint viszont ballisztikus rakéta csapódhatott a bázisba. A támadás helyszínéről készült felvételek alapján komoly károk érhették az izraeli hadsereget:

A videó alapján elképzelhető, hogy a rakéta egy lőszerraktárat vagy üzemanyag-depót talált el, és az robbant ekkorát. A biraniti katonai bázis a libanoni határtól egy kilométerre van egy volt kibuc helyén.

(Portfolio)

Legalább 48 újságíró halt meg a gázai konflikutsban november huszadikáig – derül ki a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nemzetközi szervezet friss gyűjtéséből. Az adatgyűjtések 1992-es kezdete óta ezzel az előző hónapban öltek meg a legtöbb újságírót.

A CPJ szerint november 20-ig:

  • 43 palesztin újságíró halt meg;
  • négy izraeli újságíró halt meg;
  • és egy libanoni újságírót lőttek le az izraeliek.

A szervezet szerint ezen kívül kilenc újságíró megsérült, három eltűnt és tizenhárom újságírót letartóztattak.

(Guardian)

Az ENSZ jelentése szerint mintegy 884 ezer ember helyzetét teszi kritikussá, hogy heves esőzések zajlanak a Gáza övezetben. Mint a szervezet Segély és Munkaügyi hivatalának jelentéséből kiderül, jelenleg 154 óvóhely található az enklávéban, ezeknek egy részét árasztotta el az utóbbi napokban a térségre zúduló csapadék. A Hamász október 7-én Izrael ellen indított támadássorozatának kezdete óta mintegy 1,7 millió gázainak kellett elhagynia otthonát.

(Sky News)

A rafahi átkelőn keresztül Egyiptomba érkezett az a mentőautókból álló konvoj, amely összesen 28 koraszülött csecsemőt mentett ki a Gázai övezet déli részén található Emirati kórházból, írja a Sky News.

A beszámoló szerint helyi egészségügyi tisztviselők először azt jelentették be, hogy a hétvégén 31 csecsemőt szállítottak át az Izraeli Védelmi Erők által megostromolt al-Sifai kórházból az Emiratiba, a két szám azért tér el egymástól, mert négy csecsemő meghalt az evakuálás előtti napokban.

Az egyiptomi média beszámolóiban négy mentőautó szerepel, és mint kiderült, a fertőzött állapotban lévő csecsemők ápolását helyi kórházakban kezdték meg.

A Palesztin Vörös Félhold Társaság arról posztolt hétfőn, hogy a Gázából kimenekített 28 újszülöttet a rafaki átkelőhöz viszik, hogy onnan egy egyiptomi kórházba vigyék őket ellátni.

A WHO és az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala közösen működve mentett ki 31 babát a hétvégén a gázai kórházból: mindegyikük súlyos fertőzésekkel küzdött, voltak, akik meg is haltak. Az al-Sifa Gáza legnagyobb kórháza, Izrael szerint azonban a Hamász pajzsként használja a létesítményt a harcokhoz.

(Guardian)

Hétfőn több mint száz, Gázából evakuált beteg érkezik Törökországba, egy részük ott kap orvosi kezelést is, írja a Guardian Törökország egészségügyi miniszterének nyilatkozata alapján.

61 beteg és 49 hozzátartozó érkezett Gázából Egyiptomba vasárnap, innen indulnak tovább Ankarába. Törökország korábban jelezte, hogy Gázából a közel ezer rákos beteg közül minél többet szeretne Ankarába szállítani, az első 27 beteg múlt hét csütörtökön érkezett oda.

Az Izraeli Védelmi Erők szerint a Hamász három parancsnoka is meghalt Izrael Gázában tartott szárazföldi hadműveletei alatt, írja a Sky News.

Az izraeli erők Gázában fegyvereseket, illetve a Hamász infrastruktúráját vette célba. A csapatok egy fegyverraktárt is találtak, folytatják a hadműveleteket.

Izrael amerikai nagykövete arról beszélt, hogy van remény arra, hogy a következő napokban jelentős számú túsz szabadulhasson meg egy rövid tűzszünetért cserébe. A jelek ezzel arra mutatnak, hogy bár a háború folyik, talán egy fokkal előrébb léptek azok a hetekig tartó túsztárgyalások, amelyekben az Egyesült Államok és Katar is részt vesz, írja a BBC.

Izrael eközben vasárnap két videót tett közzé: az egyiken egy alagút látható az al-Sifa kórház alatt, pont olyan, mint amilyet a Hamász használ. A másikon két túsz látható, akiket a Hamász a kórházba vitt. A hadsereg szerint egy orvosi jelentés megállapította azt is, hogy egy fiatal izraeli nő, akinek a holttestét egy hete találták meg, megsérülhetett egy légicsapásban, a Hamász pedig az al-Sifába vitte, hogy kivégezze.

Az izraeli hadsereg „kibővíti hadműveleti működését” a Gázai övezet további területein, írja a Guardian az AFP nyomán.

Az izraeli erők evakuálásra figyelmeztették Gáza legnagyobb menekülttáborának, a Dzsabalíjának a lakóit. Az izraeli hadsereg arról beszélt, hogy Dzsabalíja a fókuszterületek között van, mivel az izraeli erők „terroristákat céloznak meg és csapást mérnek a Hamász infrastruktúrájára”.

Hétvégén robbanásokat lehetett látni a menekülttábor körül: ezt Izrael nem fejtette ki, csak annyit mondott, hogy „a Dzsabalíja-incidens” vizsgálat alatt áll.

A Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezette háborús kabinet tagjai a tervek szerint hétfő este találkoznak a Hamász terroristái által túszul ejtett mintegy 240 ember családtagjaival. Azt pontosan nem tudni, hogy hány családtag vehet majd részt a találkozón, mivel a miniszterelnöki hivatal szerint a családok „képviselői” vesznek részt.

A háborús kabinetnek Netanjahu mellett Yoav Gallant védelmi miniszter és Benny Gantz miniszter is tagja. A kabinet megfigyelői közé tartoznak Ron Dermer és Gadi Eisenkot miniszterek, valamint a Shas vezetője, Aryeh Deri. Gantz és Eisenkot tegnap találkoztak a családtagokkal, akik Gallant és Netanjahu jelenlétét követelték, de hiába. Sok családtag hevesen bírálta Netanjahut, mivel 44 nap alatt sem szabadította kia a túszokat.

  • Halálzónának nevezte az al-Sifa kórházat a WHO, miután a helyszínen járt.
  • A Fehér Ház cáfolta a harcok ötnapos szüneteléséről és a túszok elengedéséről szóló megállapodást.
  • A haditengerészetet is bevetette Izrael Gáza északi területe ellen.
  • Katar szerint már csak logisztikai kérdéseket kell tisztázni a túszcseréről Izrael és a Hamász között.
  • Sikerült kimenekíteni 31 beteg babát a gázai kórházból.
  • Izrael elismerte, hogy a jemeni húszik eltérítettek egy hajót a Vörös-tengeren.
  • Az al-Sifa biztonsági kamerájának felvételén látható, hogy a Hamász túszokat vitt a kórházba október 7-én.
  • Franciaország elindított egy úszó kórházat a sebesült gázai civilek ellátására.
  • Kutyára rögzített kamerával térképezték fel az izraeli csapatok az al-Sifa kórház alatti alagutat.

Az előző nap híreit itt tudják elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!