Botoxra és OnlyFansre költötte a kicsalt kampánypénzeket a republikánus képviselő

2023. november 17. – 13:15

Másolás

Vágólapra másolva

Nem indul a 2024-es választáson George Santos, miután a képviselőház etikai bizottsága egy megsemmisítő jelentést tett közzé a New York-i republikánus politikusról, írja a BBC. A jelentés szerint Santos szemérmetlenül lopott és költött mindenre, amire csak akart – beleértve a botoxot és az Onlyfanst is. A rekordhazudozó politikus szerint mindez csupán rágalom, elfogultnak nevezte a jelentést, majd a családja biztonságára és jólétére hivatkozva bejelentette, hogy nem fog újraindulni a 2024-es választásokon.

Sőt a hivatali ideje is hamarabb véget érhet, ugyanis két demokrata, valamint egy republikánus képviselő csütörtökön kezdeményezte Santos kizárását a kongresszusból. Az etikai jelentés szerint Santos nagy összegű kölcsönöket kért a kampányához, de aztán valahogy az adományozóktól és bizottságoktól kapott pénzek az ő zsebébe vándoroltak, és többek között olyanokra költötte el, mint: botoxkezelések, Las Vegas-i utazás, hamptonsi nyaralás, luxusautók és -ingatlanok vásárlása. Azonban sokszor eladósodott, így csak az egyik saját cégének a közbenjárásával tudta kifizetni azt a 200 ezer dollárnyi (több mint 69 millió forint) hitelkártya-tartozást, amit a Sephorában, Hermèsben és az OnlyFansnél halmozott fel.

Az etikai bizottság közölte, hogy nem indít fegyelmi eljárást, mert akkor lehetőséget adnának a politikusnak arra, hogy akadályozza a büntetőeljárást, és késleltesse a felelősségre vonását. Santos ügyét továbbították az igazságügyi minisztériumnak. A republikánus politikust ellen már vádat emeltek többek között összeesküvés, hitelkártyacsalás és hamis nyilatkozatok miatt is. Az ügy miatt Santost a kongresszusból is kizárhatják, ami nagyon ritkán fordult elő az USA történelmében. Eddig mindössze öt képviselőt távolították el a kongresszusból, közülük hármat a polgárháború idején.

Santost májusban már le is tartóztatták hasonló ügyek miatt. Az akkori vádirat szerint a képviselő amellett, hogy egy kamucég közbeiktatásával húzta le az őt a képviselői kampányában támogató embereket, 2020 júniusában, a koronavírus-járvány korai szakaszában segélyért folyamodott New Yorkban, miközben egy floridai székhelyű befektetési cégnél dolgozott, ahol körülbelül 120 000 dollárt keresett évente. Emellett a kampányai során a gyanú szerint a kongresszust és a szavazókat is félretájékoztatta a pénzügyeiről. Korábban pedig az egyik volt segédje azzal is megvádolta, hogy szexuálisan zaklatta őt, egy amish farmer pedig februárban azt állította, hogy a politikus hamis csekkel vett tőle kiskutyát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!