A szerb ügyészségnek nincs bizonyítéka arról, amit a magyar titkosszolgálati jelentés állít, hogy az embercsempészeket a tálibok irányítják

2023. november 16. – 18:16

Másolás

Vágólapra másolva

A szerbiai szervezett bűnözés elleni ügyészségnek nincsenek arra vonatkozó információi, hogy az afganisztáni tálibok ellenőrzésük alá vonták volna a szerb–magyar határon tevékenykedő embercsempész csoportokat, írja szerb nyelvű honlapján a Szabad Európa Rádió, amit a Szabad Magyar Szó vajdasági magyar hírportál szemlézett.

Ez tehát nem azt jelenti, hogy ne lenne kapcsolat a tálibok és a magyar–szerb határon tevékenykedő embercsempészek között, csak azt, hogy erre a szerb ügyészségnek nincsen bizonyítéka.

Még november elején hozták nyilvánosságra Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető kérésére azt a nemzetbiztonsági jelentést, miszerint a vajdasági embercsempészek közvetlen kapcsolatban állnak a tálib kormánnyal.

A magyar titkosszolgálati jelentés szerint a Szerbiában működő, afganisztáni hátterű embercsempész bandák között fokozódik a konkurenciaharc és az erőszakkészség is, és a tálib titkosszolgálat közvetlen irányítása alá helyezte a Vajdaság területén működő afganisztáni származású embercsempész csoportok tevékenységének irányítását. A tálib kormányzat „az embercsempészetből származó hatalmas jövedelmet a saját bevételeként használja, és akár terrorfinanszírozásra is fordíthatja” – olvasható a jelentésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!