New York Times: Nem a Hamász, hanem egy izraeli harckocsi találta el az al-Sifa kórház szülészetét

2023. november 15. – 13:14

Másolás

Vágólapra másolva

A New York Times magyar idő szerint szerda hajnalban közölt egy videófelvételek elemzésén és a felvételek tartalmának szakértői értékelésén alapuló cikket, melyből kiderült: Izrael több lövedékkel is eltalálhatta az al-Sifa kórházat, ráadásul a találatok nem a gyanú szerint az épületegyüttes alatt húzódó Hamász-bázis felé irányultak, hanem egyebek mellett az emeleten található szülészetbe csapódtak bele.

A neves amerikai lap a kórházat péntek hajnali egy és délelőtt tíz óra között érő, összesen négy tüzérségi csapásról készült felvételeket elemezte. A támadásokban a kórház igazgatója szerint hét ember vesztette életét, és sokan megsérültek.

A találatokat az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kapásból a Hamász eltévedt lövedékeinek tulajdonította, azonban a röppályából, a lövedékek kinézetőből és becsapódások jellegéből katonai szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy akár három becsapódásért is az izraeli haderő tehető felelőssé.

Egy videofelvételen sűrű füst és por látható a gázai al-Sifa kórház folyosóján, miután találatot kapott az épület 2023. november 15-én – Fotó: Gaza Ministry Of Health / Reuters
Egy videofelvételen sűrű füst és por látható a gázai al-Sifa kórház folyosóján, miután találatot kapott az épület 2023. november 15-én – Fotó: Gaza Ministry Of Health / Reuters

A lövedékek közül kettő ráadásul nem is az állítólag a föld alatt meghúzódó Hamász-bázis felé tartott, hanem az épület ötödik emeletén található szülészetet találta el. Az első éjjel egykor egy kis robbanóerővel bíró célmegjelölő tüzérségi lövedék lehetett, a másodikat viszont a Merkava harckocsik 120 milliméteres lövegének nagy robbanóerejű lőszereként azonosították. A találattól egy idős páciens életét vesztette, két nő pedig megsebesült. Mivel az IDF nem reagált a lap megkeresésére, nem derült fény arra, hogy célzott találatok vagy csak eltévedt lövedékek érték az épületet.

Kevésbé biztos, de elképzelhető, hogy az izraeli erők még aznap egy harmadik alkalommal is eltalálhatták a szülészetet; egy lövedék mindenesetre valósággal berobbantotta a külső falat, és komoly károkat okozott az épület belsejében is – ebben a csapásban hárman haltak meg. A negyedik találat az épületkomplexum másik oldalán található járóbeteg-ellátó rész előtti alumíniumtetőt szakította be; a detonációban hárman haltak meg és heten súlyosan megsebesültek. A szakértők önmagában a lövedék szakította lyuk alapján nem tudták pontosan megmondani, milyen fegyverből adhatták le a lövést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!