A magyarok szerint Kína jobban hozzájárul a globális békéhez és stabilitáshoz, mint az USA

2023. november 6. – 17:20

A magyarok szerint Kína jobban hozzájárul a globális békéhez és stabilitáshoz, mint az USA
Fotó: Róka László / MTI Bizományosi

Másolás

Vágólapra másolva

A magyarok többsége szerint az Egyesült Államok inkább beavatkozik más országok belügyeibe, mint Kína, és számos másik országgal ellentétben valamivel többen gondolják, hogy Kína jobban hozzájárul a békéhez és a stabilitáshoz a világban, mint amennyien az USA-ról mondják ugyanezt. A magyarok többsége a kínai befektetéseket kedvezőbbnek gondolja az amerikaiaknál, de a haderőt, a szórakoztatóipart és az életszínvonalat is inkább a nyugati országban tartja jobbnak.

Magyarországon valamivel többen bíznak Joe Biden amerikai, mint Hszi Csin-ping kínai elnökben, de mindkét vezető megítélése alacsonyan van

– többek közt ezek is kiderültek a Pew Research Center kutatásból, amelyben tíz kérdéskörben vizsgálták, hogyan vélekednek a világ több országában az Egyesült Államokról és Kínáról.

Az egyértelműen kiderül a kutatásból, hogy a többség szerint Kína és az USA is szeret beavatkozni mások belügyeibe, de az Egyesült Államokról inkább gondolják ezt. Országtól függően a megkérdezettek 63-93 százaléka mondta ezt az Egyesült Államokról, míg Kína esetében 45-82 százalék között volt ez az arány. Magyarország azon országok között van, ahol az emberek 82 százaléka szerint az USA beavatkozik, és 46 százalék szerint tesz így Kína is – ilyen szempontból Magyarországon a vizsgált országok közül Kínának kifejezetten kedvező az értékelése.

A kutatásban bemutatott eredmények a 2023-ban 24, 2021-ben pedig 17 államban végzett országos reprezentatív felmérésből származnak. A felmérések módszertana országokra lebontva elérhető ezen a linken. A 24 vizsgált ország: Argentína, Ausztrália, Brazília, Dél-Korea, Dél-Afrika, Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Franciaország, Görögország, Hollandia, India, Izrael, Indonézia, Japán, Kenya, Kanada, Lengyelország, Mexikó, Magyarország, Nigéria, Németország, Olaszország, Svédország, Spanyolország

Az már egészen más képet fest, hogy Kína vagy az Egyesült Államok veszi-e komolyabban az adott országok érdekeit nemzetközi politikai döntéseinél. Ebben a kérdésben a két látványos érték Izraelnél és Magyarországnál jelenik meg. Izraelben 88 százalék úgy véli, hogy az USA beavatkozik más országok ügyeibe, azonban 80 százalék azt is gondolja, hogy figyelembe veszi a hozzájuk hasonló országok érdekeit.

Magyarország pedig azon kevés ország között van, ahol többségben vannak azok, akik szerint Kína inkább figyelembe veszi más országok érdekeit, mint az USA. Viszont mindkettővel szembeni bizalmatlanságot jelez, hogy Kína esetében is csak 23, az Egyesült Államok esetében 15 százalék ez az arány. A magas jövedelmű országok kategóriájában egyedül Magyarországon vannak többségben azok, akik úgy gondolják, hogy Kína más országok érdekeit is figyelembe veszi, a többi ebbe a kategóriába tartozó ország kifejezetten az Egyesült Államok felé húz.

Ha az a kérdés merül fel, hogy az Egyesült Államok vagy Kína járul inkább hozzá a globális békéhez és stabilitáshoz, akkor általában az USA kerül ki győztesen. Az értékelések közötti különbség gyakran 30 százalékpont vagy több. Indonéziában és Magyarországon viszont hasonlóan ítélik meg az USA és Kína hozzájárulását a globális békéhez és stabilitáshoz. A magas jövedelmű országok közül – ahol az EU-s országok mellett, Kanada, Ausztrália, Dél-Korea és Japán is ott van – egyedül Magyarországon vélekednek úgy többen, 38 százaléknyian, hogy ebben a kérdésben Kína jár élen, az USA-ról 34 százalék gondolja ezt.

A magyarok jó véleménnyel vannak Kínáról és a gazdasági tevékenységüket is kedvelik

A 24 vizsgált ország esetében kijelenthető, hogy az Egyesült Államokról alkotott általános vélemény sokkal kedvezőbb – derül ki a kutatásból. A magas jövedelmű országokban a leginkább az Egyesült Államok felé tolódik a pozitív megítélés, Lengyelországban, Japánban és Dél-Koreában 50 százalékpontos vagy annál nagyobb különbség van az USA javára. Itt érdekes a lengyel–magyar kontraszt:

a lengyelek 93 százaléka jó véleménnyel van Amerikáról, és mindössze 21 kedveli Kínát, ezzel szemben Magyarországon minimális az eltérés: mindössze két százalékponttal vezet az USA Kína előtt (44 és 42 százalék).

Ezzel a tendenciával Magyarország megközelíti Nigériát és Kenyát, ahol valamivel többen vélekednek pozitívan Kínáról.

Az USA gazdasága nagyobb, mint Kínáé, viszont az már előfordult, hogy kisebb mértékben tudott növekedni Kínánál – írja a Pew Research. Az országok többségében egyelőre az USA-t tartják a vezető gazdasági hatalomnak, így van ez Magyarországon is: 52 százalék azt gondolja, hogy Amerikáé a nagyobb gazdaság, míg 27 százalék gondolja ezt Kínáról. Több európai ország, köztük a spanyolok, a görögök, németek és az olaszok is is úgy gondolják, hogy már Kína a vezető gazdasági hatalom. Az olaszoknál a legnagyobb a különbség: ott 55 százalék Kína gazdasági elsőbbségét vallja, míg 31 százalék gondolja ezt az USA-ról.

12 országban arról is megkérdezték az embereket, hogy szerintük az amerikai és a kínai befektetések hasznára váltak-e országuk gazdaságának. Magyarországon ez a kérdés külön érdekes, mivel a kormány büszke arra, hogy kínai üzleti befektetések első számú célpontjai közé került Magyarország, egymás után érkeznek a kínai – leginkább az akkumulátorgyártással összefüggő – befektetések. A felmérésből kiderül, hogy a többség szerint az eddigi befektetések a hasznára váltak Magyarországnak: a 12 ország közül csak Magyarországon és Nigériában látják egyértelműen kedvezőbbnek a kínai befektetéseket, mint az amerikaiakat.

55 százalék szerint Kína befektetései előnyére váltak a magyar gazdaságnak, míg 43 százalék mondja ezt az amerikaiak esetében.

A legtöbb országban az amerikai befektetéseket látják jobb színben, a lengyelek pedig 72-26 arányban az USA befektetéseinek javára ítéltek.

Életszínvonalból, szórakozásból, technológiából és katonaságból inkább Amerikát kérik a magyarok

Mind az USA, mind Kína technológiai nagyhatalomnak számít, ketten osztoznak a globális piac jelentős részén. A 24 vizsgált országban átlagosan 72 százalék mondta a legjobbnak vagy átlagon felülinek az amerikai és 69 százalék a kínai technológiát.

A kutatás szerint a 24-ből hét ország lakossága értékeli jobbnak az amerikai technológiát, hét országban pedig alig különbözik a két ország megítélése. Magyarország ezen országok közé tartozik: 72 százalék az amerikai, 69 százalék pedig a kínai technológiát ítéli a legjobbnak vagy átlagon felülinek.

A kutatás is kiemeli, hogy Kínát technológiai szempontból tíz országban, köztük magában az Egyesült Államokban is pozitívabban ítélik meg (utóbbiban ez 66 és 56 százalék).

Tizenkét országban rákérdeztek az amerikai és kínai technológiai eszközök minőségére is. Magyarországon az amerikai eszközök minőségét 83 százalék jónak, 8 százalék rossznak tartja, míg a kínai termékek esetében 51-42 volt ez az arány.

Bár Kína az aktív haderő létszámát tekintve nagyobb, mint az Egyesült Államoké, az USA még mindig többet költ védelemre. A legtöbb megkérdezett országban az amerikai hadsereg lényegesen jobb értékelést kap, mint Kína, három kivétel van: Németország, Hollandia és az Egyesült Királyság. A felmérés szerint viszont

a magyarok 71 százaléka az USA hadseregét tartja a legjobbnak vagy átlagon felülinek, míg 52 százalék a kínairól mondta ezt.

(A két magas adathoz feltehetően a kérdésfeltevés is hozzátartozott, vagyis többen mindkét hadsereget átlagon felülinek tarthatták.)

Az amerikai és a kínai szórakoztatóipar, valamint az egyetemeik megítélését is összehasonlította a Pew Research. 2020-ban már nem Amerika, hanem Kína filmpiaca lett a legnagyobb, ennek ellenére 2022-ben a 10 legnagyobb bevételt hozó film az USA-hoz köthető produkció volt. Ezzel együtt is mozog a két ország szórakoztatóiparának megítélése: az amerikait – beleértve a zenét, a filmeket és a televíziót – több mint négyszer többen tartják a legjobbnak vagy átlagon felülinek. Magyarországon közel 50 százalékkal többen ítélik meg pozitívan az amerikai szórakoztatóipart (71 százalék), mint a kínait (24 százalék).

Hasonló az arány az egyetemeknél is: összesítve 68 százalék szerint az amerikai egyetemek átlagon felüliek vagy a legjobbak, míg a kínaiakról csak 35 százalék gondolja ugyanezt. Magyarországon 66 százalék véli ezt az amerikai és 24 százalék a kínai egyetemekről.

Az életszínvonalat vizsgálva egyértelműen az Egyesült Államok jött ki jobban a vizsgált 24 országban.

Magyarország azon országok közé tartozik, ahol bőven többségben vannak akik inkább az amerikai életszínvonalat ítélik meg jónak, 35 százalékkal többen tették le voksukat az USA mellett (47-12 százalék).

Több magas jövedelmű országban az életszínvonal megítélése mind az USA, mind Kína esetében alacsony. A németek mindössze 16 százaléka tartja például az amerikai életszínvonalat átlagon felülinek vagy legjobbnak, míg Kínáról 8 százalék mondja ugyanezt.

Ami az országok elnökeit illeti, a világ közvéleménye közel háromszor nagyobb valószínűséggel bízik Joe Biden amerikai elnökben, mint Hszi Csin-ping kínai elnökben – írja a kutatása eredményeire hivatkozva a Pew Research. Minden egyes vizsgált országban nagyobb valószínűséggel bíznak Bidenben, mint Hsziben. Magyarországon viszont az emberek többsége nem szavaz sok bizalmat egyik világhatalom irányítójának is. Míg például a lengyelek 83 százaléka bízik Bidenben, 8 százaléka pedig Hsziben, addig Magyarországon csak 19 százalék bízik az amerikai vezetőben és 17 a kínaiban.

A Pew Research Center hétfőn publikált teljes kutatása, amely Kína és az Egyesült Államok megítélést vizsgálja, itt olvasható teljes terjedelmében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!