Scarlett Johansson beperli az MI által generált képmásával és hangjával visszaélő appot

2023. november 2. – 08:49

Másolás

Vágólapra másolva

Scarlett Johansson jogi lépéseket tett egy MI-alkalmazás ellen, amely engedély nélkül használta fel a nevét és a mesterséges intelligencia által generált képmását egy online hirdetésben – írja a Variety.

Az amerikai színésznő a Lisa AI: 90s Yearbook & Avatar nevű, mesterséges intelligencián alapuló képgeneráló app 22 másodperces, X-en (korábban Twitter) terjesztett reklámjában tűnt fel az egyik legismertebb karakterének, a Marvel-filmekben szereplő Fekete Özvegynek a bőrében. A hirdetés először október 28-án jelent meg, azóta eltűnt az internetről.

Johansson jogi képviselője a Varietynek megerősítette, hogy a színésznő nem az app reklámarca, a hirdetésben az engedélye nélkül jelent meg a képmása, ezért jogi lépéseket tesznek.

„Nem vesszük félvállról ezeket a dolgokat. Az ilyen esetekben a szokásos eljárásunk szerint most is minden jogorvoslati lehetőséget be fogunk vetni” – nyilatkozta a lapnak a színésznő képviselője, Kevin Yorn.

Bár a reklám már nem elérhető, a Variety leírása szerint egy régi felvétellel kezdődött, amin Johansson a Fekete Özvegy című film kulisszái mögött látható (ezt korábban a Marvel használta a film népszerűsítésére, itt megtekinthető). Ezen a felvételen a színésznő azt mondja: „Mizu srácok? Scarlett vagyok, és szeretném, ha velem jönnétek…”, ezután viszont a kép átvált MI által generált képekre, amelyeken a színésznő hasonmásai láthatók, a Johansson hangját imitáló, szintén mesterséges intelligencia segítségével generált narráció pedig így folytatódik: „Nem csak avatarokra korlátozódik az app. Képeket is készíthetsz szöveggel, sőt, akár MI-videókat is! Szerintem nem szabad kihagynod.”

A reklám alatt egy figyelmeztető szöveg volt olvasható: „A képeket Lisa AI készítette, és semmi közük nincs a valódi személyhez.”

Az app egyébként továbbra is elérhető, a készítői nem reagáltak a Variety megkeresésére.

Nem Scarlett Johansson az egyetlen hollywoodi sztár, akinek meggyűlt a baja az MI-vel. Október elején egy egy fogászati biztosítás reklámjához használták fel Tom Hanks MI-képmását – szintén a színész engedélye nélkül.

A „színészek kontra MI” körüli aggodalom nyáron a színészsztrájkban csúcsosodott ki – a hónapok óta húzódó vita középpontjában a fizetés mellett a mesterséges intelligencia felhasználásával kapcsolatos jogi bizonytalanságok állnak. A hollywoodi színészsztrájkról ebben a cikkben írtunk bővebben. A forgatókönyvírók nemrég – több hónapos sztrájk után – megállapodtak a stúdiókkal az MI ügyében: az Amerikai Írószövetség jóváhagyta a Film- és Televíziós Szövetséggel kötött megállapodást, amely korlátozza a mesterséges intelligencia filmes és televíziós felhasználását.

Az MI által generált, híres emberek hasonmásával visszaélő reklámok pont azért szaporodtak meg az elmúlt hónapokban, mert a sztrájk szigorú szabályai szerint a legtöbb hollywoodi sztár reklámokban sem vállal szerepet – márpedig a termékeket a legjobban az ő nevükkel lehet eladni.

Azt, hogy a mesterséges intelligencia milyen erővel robbant be az életünkbe, jól jelzi, hogy a brit Collins szótár az év legfontosabb szavának választotta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!