Visszalépett Mike Pence, Trump volt alelnöke mégsem indul a republikánus elnökjelöltségért

2023. október 28. – 21:31

Visszalépett Mike Pence, Trump volt alelnöke mégsem indul a republikánus elnökjelöltségért
Mike Pence korábbi amerikai alelnök az amerikai Republikánus Párt elnökjelölt-állító konvencióján elmondott beszédének végén a 2020-ban – Fotó: Kevin Dietsch / MTI/EPA/UPI pool

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump korábbi alelnöke, Mike Pence bejelentette, hogy visszalép a republikánus elnökjelöltségért folyó harctól – írja a BBC.

Pence döntését a Las Vegas-i Republikánus Zsidó Koalíció szombat délutáni rendezvényén ismertette. „Mindig is tudtuk, hogy ez egy nehéz küzdelem lesz, de nem bánom” – idézte a volt alelnököt az AP.

Mike Pence nem volt népszerű a republikánus szavazók körében, és kellő mennyiségű pénzt sem tudott összegyűjteni kampányához. Ezzel ő lett az első fontosabb jelölt, aki kiszállt a versenyből, amelyet jelenleg korábbi főnöke Donald Trump ural. A FiveThirtyEight felmérése alapján a jelöltekre vonatkozó országos felmérésekben Trump majdnem 57 százalékkal vezet, őt második helyen Ron DeSantis követi, őt viszont csak 14 százalékra mérik. Pence a néhány százalékos jelöltek táborát erősítette 3,8 százalékkal.

Pence június elején jelentette be, hogy ő is beszáll az előválasztási küzdelembe. A politikus egyébként 2017 és 2021 között volt az Egyesült Államok alelnöke, előtte pedig négy évig Indiana állam kormányzója. Pence az elmúlt hónapokban többször is felszólalt Trump ellen, akinek hívei a Capitolium 2021. január 6-i ostrománál fel akarták akasztani a korábbi alelnököt, amiért jóvá akarta hagyni Joe Biden választási győzelmét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!