Az orosz vezetés szerint a Hamásznak szabadon kell engednie a túszait

2023. október 24. – 18:44

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz elnöki szóvivő szerint azonnal szabadon kell engedni a Hamász pelesztin szervezet által túszul ejtett összes embert – írja az MTI. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő ezt kedden mondta újságíróknak.

A Kremlnek nincsenek adatai a túszul ejtett vagy megölt oroszok számáról. Peszkov szerint Moszkva arról sem rendelkezik „pontos információkkal, hogy hogyan és mikor” térhetnének vissza a túszok, de minden lehetőséget kihasznál, hogy felvegye a kapcsolatot a konfliktusban érintett mindkét féllel.

„Eddig nem jártunk sikerrel, de folytatjuk ezeket az erőfeszítéseket”

– mondta a szóvivő.

„Elítéljük a terrorizmus minden megnyilvánulását. Álláspontunk szerint minél hamarabb biztosítani kell a tűzszünetet, és a problémára megoldást kell találni. Ennek az az alapja, hogy a palesztinok számára biztosítani kell egy független államot”

– jelentette ki Peszkov.

Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdoğan török elnök kedden telefonon egyeztetett a közel-keleti válságról. Peszkov azt mondta, hogy Moszkva hasonló kapcsolatfelvételt nyugati vezetőkkel nem tervez az ügyben.

Peszkov „kacsának” minősítette azokat a sajtóban megjelent közléseket, amik szerint Putyinnak szívrohama volt a hétvégén, mint ahogyan azt is, hogy az orosz vezető hasonmásokat alkalmaz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!