A Kreml tagadja, hogy Putyin szívroham miatt az intenzívre került volna

2023. október 24. – 14:39

Másolás

Vágólapra másolva

Az a hír terjedt el az orosz elnökről vasárnap este, hogy súlyos egészségügyi gondjai támadtak, szívrohamot kapott és kórházba került, a Kreml viszont tagadta ezt. Ez a hírösszefoglalónk a legfontosabb keddi eseményekről az orosz–ukrán háborúból.

Jelentős gondot okozhat az orosz félnek a gyalogegységek utánpótlása, erre utal a Brit Védelmi Minisztérium szerint az, hogy nagyobb részt az elítéltekből álló speciális Shtorm-Z egységekre támaszkodnak a támadó műveletek során. A Twitteren közzétett hírszerzési tájékoztatás szerint ezeket az egységeket 2022-ben vetették be először, és Oroszország akkor elit szervezetekként képzelte el őket, olyanoknak, amelyek képesek a taktikai kezdeményezést megragadni.

Csakhogy „kb. 2023 tavasza óta a Shtorm-Z egységek gyakorlatilag büntetőzászlóaljak lettek, fegyelmi büntetésért elítéltekkel és katonákból állnak”, írják. A beszámolók szerint ezek az egységek a logisztikai és egészségügyi támogatás tekintetében a legalacsonyabb prioritást élvezik, miközben többször kapnak parancsot támadásra. „Az orosz csapatok gyakran hatékony védekezést folytattak. A Shtorm-Z létezése azonban rávilágít arra, hogy Oroszországnak rendkívül nehéz olyan harci gyalogságot létrehozni, amely képes hatékony támadó műveleteket végrehajtani.”

Ezek voltak a fontosabb események még kedden:

  • Az elmúlt nap folyamán 101 alkalommal és 597 lövedékkel támadták Herszont. A támadásnak két halálos áldozata van, további tizennégy fő megsebesült, köztük egy gyerek is – közölte Olekszandr Prokudin illetékes kormányzó a Telegramon közzétett bejegyzésében.
  • Az orosz fél állítása szerint Oroszország fekete-tengeri flottája kedden kora reggel Szevasztopol elleni ukrán támadást vert vissza.
  • Az ukrán posta az orosz légitámadások után úgy döntött, hogy a raktárakban, postai elosztópontokon kisebb óvóhelyeket alakítanak ki légitámadás esetére. Olyanokat, amelyek 30-40 másodperc alatt elérhetőek az épületekben.
  • A Kreml visszautasította a Vlagyimir Putyin orosz elnök egészségére vonatkozó találgatásokat, miután az a hír terjedt el egy Telegram-csatornán, hogy Putyinnak súlyos egészségügyi gondjai voltak vasárnap este. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ezt is tagadta, és azt a feltételezést is, hogy az orosz vezető testdublőröket használ. Abszurd hoaxnak nevezte az ötletet.
  • Moldova több orosz weboldalt blokkolt ún. információs háború okán. A korlátozott weboldalak közé tartozik az NTV, a Russia Today, a Ren TV, az orosz állami média holding, a VGTRK is.
  • Ukrajna továbbra is nyomást gyakorol a Krímre – mondta Zelenszkij.
  • Az Európai Bizottság szerint az EU jó úton halad afelé, hogy megszüntesse Európa függőségét az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól még ebben az évtizedben. Az EU arra számít, hogy az orosz gázimport idén 40-45 milliárd köbméterre csökken, szemben a 2021-es, az ukrajnai háborút megelőző évi 155 milliárd köbméterrel. A 27 országot tömörítő blokk szankciókat vezetett be az orosz szén- és tengeri olajimportra.
  • Az Európai Bizottság kedden 1,5 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag (MFA+) további részleteként – közölte a brüsszeli testület. A keddi kifizetéssel együtt Ukrajna idén 15 milliárd eurót kapott az MFA+ keretében, írja az MTI. A hitel formájában nyújtott támogatás célja, hogy segítsen Ukrajnának a bérek és nyugdíjak kifizetésének folytatásában, valamint az alapvető közszolgáltatások, például a kórházak, iskolák és az áttelepített emberek lakhatásának fenntartásában.
  • Egy horgonyt emeltek ki a finn hatóságok a tengerfenékről az október 8-án megrongálódott balti-tengeri Balticconnector finn-észt gázvezeték közelében, a rendőrség tájékoztatása szerint pedig minden jel arra utal, hogy ennek a tengerfenéken való végighúzása okozhatta a károkat a vezetékben. A Reuters szerint az nem egyértelmű, hogy ez szándékos vagy véletlen volt-e, de a már korábban képbe került kínai hajónak pont hiányzik egy horgonya, így szinte biztos, hogy nem orosz szabotázs áll a háttérben.
Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!