Biden is beszélt telefonon a Hamász által kiengedett túszokkal, akik már Izraelben vannak a családjukkal

2023. október 21. – 07:39

Másolás

Vágólapra másolva

A két túsz, akiket pénteken engedett el a Hamász, már Izraelben vannak a családjuknál, miközben a családjuk más tagjai otthon, az amerikai Illinois-ban ünneplik a kiszabadulásukat.

Az 59 éves Judith Tai Raanant és lányát, a 17 éves Natalie-t pénteken adták át az izraeli erőknek a Gázai övezet határán, és ezzel ők lettek az első foglyok, akiknek a Hamász általi szabadon bocsátását mindkét fél megerősítette. Szabadon engedésük „az első lépés volt, és a tárgyalások további szabadon bocsátásokról folynak” – idézte a Reuters a tárgyalásokat ismerő forrást.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, az ország „nem fog engedni az összes elrabolt és eltűnt személy visszaszolgáltatására irányuló erőfeszítéseinkből”.

A 17 éves lány apja, Uri Raanan az egyesült államokbeli Illinois-ban beszélt újságíróknak arról, hogy mindkét kiengedett családtagja jól van. Lánya édesanyjának „egy kis karcolás van a kezén”, más sérülésről nem tud. A lányának jövő héten lesz a születésnapja, amit már Amerikában szeretnének megünnepelni.

A két kiengedett túsz Joe Biden amerikai elnökkel is beszélt telefonon, miután a két nő megérkezett Jeruzsálembe.

A túszok elengedésével sem változtak az izraeli hadsereg tervei. Az IDF szóvivője pénteken arról beszélt, továbbra is a Hamász elpusztítása a céljuk, hiába lobbiznak egyre többen a szárazföldi offenzíva elhalasztása mellett.

Dorion Spielman a két amerikai túsz elengedése után azt mondta, a Hamász most erre felhúzva emberi jogi szervezetnek próbálja feltüntetni magát, de a gonoszságuk továbbra is megmutatkozik az Izraelre hulló rakétákban. Szerinte ez az egész egy körforgás, ahol a szervezet előbb támadást indít, gyilkol és rakétákat küld Izraelre, aztán visszarohan Gázába, és elbújik a civilek mögé. Amikor a civilek meghalnak, akkor emberi jogi jogsértésekre hivatkoznak a nemzetközi közösség előtt, ezért Izrael felhagy a támadásokkal, a Hamász újra összeszedi az erejét, és folytatódik minden elölről.

(Guardian / Sky)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!