Ugrásszerűen nőtt a fegyvertartási engedélyért folyamodók száma Izraelben

2023. október 20. – 17:21

Másolás

Vágólapra másolva

A nemzetvédelmi minisztérium közlése szerint az izraeli-palesztin konfliktus kitörése óta több száz százalékos növekedést rögzítettek, nagyjából százezren folyamodtak engedélyért a minisztérium engedélyekért felelős osztályához. David Weizman, az osztály vezetője azt is elmondta, hogy ez a szám átlagosan két év alatt szokott összejönni, de az egész annyira nem meglepő annak fényében, hogy a konfliktus kitörése után maga a minisztérium hirdetett programot annak érdekében, hogy fegyverhez juttasson minden olyan civilt, aki erre igényt tart.

Ennek értelmében a kritériumoknak megfelelő érdeklődők telefonon is interjúzhattak ahelyett, hogy személyesen be kellett volna menniük valahova, és egy héten belül már meg is kaphatták az engedélyüket. Emellett lazítottak is a szabályokon, így több ezer olyan civil juthatott fegyverhez, akik az elmúlt hat hónapban adták le a fegyverüket az engedély megújításához szükséges tréning hiánya miatt, vagy akiknek lejárt az idén kiváltott engedélye, mert nem vásároltak időben fegyvert. Az új engedélyekkel egyébként a korábbi 50 helyett jelenleg 100 lőszert lehet venni.

(CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!