A lengyel közmédia műsorvezetője szerint durvább propagandát toltak a kampányidőszakban, mint a kommunizmus alatt

2023. október 19. – 07:39

Másolás

Vágólapra másolva

„Durvább propagandát csináltunk, mint a '70-es években [a kommunizmus alatt]” – fakadt ki egy varsói jobboldali vitafórumon Marcin Wolski, a lengyel állami tévé egyik prominens műsorvezetője – írja a 444 az NFP beszámolója alapján.

Múlt vasárnap tartották a lengyel parlamenti választásokat, amin ugyan a Lengyelországot két cikluson át vezető Jog és Igazságosság (PiS) végzett az első helyen, de nem szerzett elég mandátumot ahhoz, hogy kormányon maradhasson. Ahogy arról a választási eredményeket elemző cikkünkben részletesen írtunk, a stabil kormánykoalíció összehozására a második helyen végzett, Donald Tusk vezette többpárti Polgári Koalíciónak (KO) van esélye.

Annak ellenére szorult ellenzékbe a PiS, hogy a kampányidőszakban igen erős botra támaszkodhatott: az állami médiára. A választási kampányban a kormánypárt üzenetei és a közmédia tájékoztatása között jelentős volt átfedés, a közszolgálati műsorszolgáltató torz és nyíltan részlehajló tudósításai miatt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet jelentése szerint a kormánypártnak olyan erős hátszele volt, ami „aláásta az állam és a párt demokratikus szétválasztását”. Magyarul egyáltalán nem volt tisztességes, hogy a közmédia úgy folyatja a csapból is a kormánypropagandát, hogy közben az ellenzéki pártoknak minimális teret biztosít, sőt, támadja őket. Ismerős?

Marcin Wolski a PiS kormányzása alatt a TVP2, a közmédia második legnagyobb csatornájának igazgatója, majd a TVP szórakoztató részlegének igazgatója, később pedig a TVP igazgatótanácsának tanácsadója volt. Leginkább a TVP 24 órás hírcsatornáján futó szatirikus aktuálpolitikai műsor műsorvezetőjeként ismert.

„Bűntársként mondom [...], a TVP-nél a sztálini logika érvényesült: aki nincs velünk, az ellenünk van. Az egész nemzetet egyszerűen meggyaláztuk a propagandával, amit az elmúlt hónapokban árasztottunk” – vallotta be Wolski a szerdai varsói fórumon.

Hozzátette, hogy mindez ráadásul jelentős pénz- és időpocsékolás volt, a köztévét néző PiS-szavazók úgyis a kormánypártra voksoltak volna. Wolski hat hónappal ezelőtt el is tűnt a tévéképernyőkről, állítása szerint azért függesztették fel, mert „nem illett bele ebbe a kemény támadási vonalba”.

Bár a lengyel médiatérkép sokszínűbb, mint a magyar, a PiS mindent megtett, hogy átrajzolja. A külföldi (nagyrészt német és amerikai) tulajdonban lévő csatornák és kiadók megszerzése érdekében még évekkel ezelőtt meghirdették „a média repolonizációját”, és több-kevesebb sikerrel tettek is lépéseket ebbe az irányba. Szembetűnő hasonlóság volt az elmúlt években a magyar médiaviszonyokkal az is, hogy a kormányfő, Mateusz Morawiecki leginkább a baráti sajtónak volt hozzáférhető, és kizárólag kormánybarát, a kormány befolyása alatt álló vagy a PiS tulajdonában lévő médiumoknak nyilatkozott. Erről európai viszonylatban ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!