Miközben a lengyel kormány a média repolonizációján ügyködik, Soros bevásárolta magát az egyik legnagyobb lapba

2022. január 10. – 18:12

Másolás

Vágólapra másolva

A részben Soros György érdekeltségébe tartozó Pluralis médiakonzorcium meghatározó, 40 százalékos részesedést szerzett a második legnagyobb lengyel politikai lap, a Rzeczpospolita kiadóvállalatában. Azt ígérik, szerkesztőségi kérdésekbe nem szólnak bele. Korábban az újságot ellenséges felvásárlás fenyegette, a lengyel kormánytöbbség pedig hosszabb ideje szeretné átrendezni a médiapiacot.

A Rzeczpospolita a rendszerváltás előtt a lengyel kormány lapja volt, azóta független újságként határozza meg magát, az utóbbi években inkább a jobboldali PiS vezette kormánykoalícióval szemben kritikusak. Példányszámuk alapján a második legnagyobbak a harciasabban ellenzéki Gazeta Wyborcza mögött, az online hírportáljukat naponta nagyjából hárommillióan látogatják.

A tulajdonváltozást novemberben jelentették be, ez ment most végbe az adásvétel lezárásával. A lapot kiadó cég, a Gremi Media részvényeinek 40 százalékát 97 millió zlotyért, vagyis 7,6 milliárd forintért szerezte meg az amszterdami bejegyzésű Pluralis BV. Utóbbi egy két hónappal ezelőtt alapított konzorcium, aminek Soros György fejlesztési alapja, a belga Baudouin Király Alapítvány és a holland kiadóvállalat, a Mediahuis a fő részvényesei. Deklarált céljuk a pluralizmus erősítése Európában. A konzorcium menedzsmentjét ellátó MDIF-ben Soros Nyitott Társadalom Alapítványának szintén van szerepe.

Korábban a Pluralis Szlovákiában is szerzett médiatulajdont, a Rzeczpospolita azonban jóval nagyobb falatnak számít. Az újságot kiadó, részesedését most eladó Grzegorz Hajdarowicz az eladás kapcsán saját lapjában azt nyilatkozta, hogy egyre nagyobb volt a politikai nyomás, és a lengyel médiapiac helyzete egyre nehezebb – állítása szerint egy ellenséges felvásárlási kísérletet is el kellett hárítania. Mint mondja, a többség arra számított, hogy majd egy belföldi vevő szerzi meg a lapot, ő azonban „szeret meglepetést okozni”. Szerinte az újságja kívül marad a lengyel politika (magyarhoz hasonló) fő választóvonalain, de értékeiben a szabad piac, az emberi jogok tiszteletén és Lengyelország nyugatos elköteleződésén alapszik. A Pluralis azt hangsúlyozza, hogy ők sehol nem szólnak bele tartalmi és a szerkesztőségre tartozó kérdésekbe – írja a Notes from Poland.

A lengyel kormánypárt, az európai színtéren a Fidesz legközelebbi szövetségesének számító PiS már hosszabb ideje szeretné átrajzolni a lengyel médiatérképet. A külföldi (nagyrészt német és amerikai) tulajdonban lévő csatornák és kiadók megszerzése érdekében még évekkel ezelőtt meghirdették „a média repolonizációját”, és tettek is ebbe az irányba lépéseket – kicsit a megyei laphálózat Mediaworksbe való bekebelezéséhez hasonlított, amikor a Polska Press vidéki hálózatát az állami olajipari társaság, a PKN Orlen vette meg, bár ennek Lengyelországban azért kisebb volt a jelentősége. Decemberben aztán a kormánytöbbség a Szejmben másodszor is megszavazta azt a törvénymódosítást, mely hatásában az egyik legnagyobb kereskedelmi televíziós csoportot, benne a kb. a lengyel CNN szerepét betöltő hírtelevíziót is birtokló TVN-t vette volna el az amerikai Discovery-től. Andrzej Duda köztársasági elnök azonban az utolsó pillanatban megvétózta a „lex TVN”-t, így az nem vált hatályossá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!