Először szólalt meg a kínai elnök nyilvánosan a gázai-izraeli konfliktusról

2023. október 19. – 11:41

Másolás

Vágólapra másolva

Hszi Csin-ping kínai elnök szerint egy független Palesztina létrehozásának kétállami megállapodása az alapvető kiút az izraeli-gázai konfliktusból. A politikus most szólalt meg először nyilvánosan a harcokkal kapcsolatban.

"Most a legfontosabb prioritás a minél korábbi tűzszünet, hogy elkerüljük a konfliktus kiterjedését vagy akár eszkalálódását, súlyos humanitárius válságot okozva – idézte Hszi szavait a CCTV kínai állami műsorszolgáltató.

A kínai elnök ezeket a megjegyzéseket Mosztafa Madbouly egyiptomi miniszterelnökkel Pekingben folytatott megbeszélésén mondta, ahogy azt is, hogy Kína kész együttműködni Egyiptommal és az arab nemzetekkel annak érdekében, hogy „átfogó, igazságos és tartós megoldást mozdítson elő a palesztin kérdésben”.

Hszi azt is mondta, hogy Kína nagyra értékeli Egyiptom szerepét a helyzet „lehűtésében”, és támogatja az ország erőfeszítéseit a humanitárius folyosók megnyitására.

(CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!