Věra Jourová: Nem lesz politikai alku a magyar kormánnyal a pénzekről

2023. október 14. – 10:46

Másolás

Vágólapra másolva

A Szabad Európának adott interjúban az Európai Bizottság demokráciáért és alapjogok érvényesítéséért felelős alelnöke határozottan tagadta, hogy a testület politikai alkut kötne a magyar kormánnyal, megnyitva a pénzcsapokat a többéves pénzügyi keret felülvizsgálatának elfogadása fejében.

A biztos az interjúban arról beszélt, a bizottságnak az volt a célja a kifizetések blokkolásával, hogy Magyarország végrehajtsa a bírói rendszerben és az ügyészség tevékenységében szükséges reformokat. „Hogy miért? Azért, hogy amikor átutaljuk a pénzt, biztosak legyünk benne, hogy az ország képes lesz eljárni a csalás és a korrupció ellen” – mondta. Hozzátette, egy másik feltétel pedig, hogy Magyarországnak gondoskodnia kell az alapvető jogok védelméről.

A Financial Times írt arról brüsszeli forrásokra hivatkozva, hogy az Európai Bizottság november végéig elfogadhatja a jogállamisági reformot, amivel a magyar kormány akár 13 milliárd euróhoz férhetne hozzá. A testület – a cikk háromból két forrása szerint – részben abban bízva tenne így, hogy cserébe Orbán Viktorék átengedjék a 2027-ig tartó uniós költségvetés emelését, amiből Ukrajnának is újabb támogatást adna az EU. Később saját – többek között budapesti – értesülésekre hivatkozva lényegében ugyanerről írt a Politico és a tárgyalásokra rálátó források a G7-nek is megerősítették a hírt.

Itt írtunk arról, hogy milyen reformokat vár a magyar kormánytól az Európai Bizottság, és hogy ezek nem teljesülése mekkora pénzeket blokkol.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!