Megint áll a bál az amerikai politikában, eltávolították a nyögvenyelősen megválasztott házelnököt

2023. október 3. – 22:48

frissítve

Megint áll a bál az amerikai politikában, eltávolították a nyögvenyelősen megválasztott házelnököt
Kevin McCarthy megérkezik a képviselőházba 2023. október 3-án – Fotó: Jonathan Ernst / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva


Az amerikai képviselőház egy többségi szavazással leváltotta Kevin McCarthy házelnököt – írja a New York Times. McCarthy leváltására 216 szavazat érkezett 210 nem szavazat ellenében. Hét képviselő nem szavazott.

Az amerikai kongresszus alsóházában 221 képviselőjük van a republikánusoknak és 212 a demokratáknak. A keddi szavazáson az összes jelenlévő demokrata McCarthy ellen voksolt, de a házelnök sorsát az pecsételte meg, hogy nyolc republikánus képviselő is ellene volt.

Ilyen, hogy a képviselők egy ehhez hasonló szavazással leváltják a regnáló házelnököt, még soha nem történt az Egyesült Államok történelmében.

McCarthy leváltása megbéníthatja az amerikai törvényhozást. A volt házelnök még korábban összeállított egy listát azokról, akik ideiglenesen átvehetik a helyét, de a szakértők szerint az így megjelölt Patrick McHenry észak-karolinai képviselő feladata alapvetően a következő házelnök megválasztásának lebonyolítása lesz.

Azt nem lehet megmondani, hogy pontosan mi lesz a menetrend, mert ehhez hasonló még nem történt korábban. Mindenesetre az eddigiekből kiindulva nem lesz egyszerű új házelnököt választani.

Kedden a képviselők először arról szavaztak, hogy blokkolják-e a floridai republikánus Matt Gaetz indítványát McCarthy eltávolításáról. 208-218 arányban nem sikerült megszavazni az indítvány megsemmisítését. Az első szavazást egy bő egyórás vita követte, majd a képviselők személyesen, bemondással szavaztak McCarthy eltávolításáról.

Utoljára ilyen szavazás több mint száz éve, 1910-ben volt a képviselőházban, akkor a konzervatív Joseph Cannon esetében szavaztak a képviselők. Őt nem váltották le, de a befolyása meggyengült.

A 2022-es félidős választáson a republikánusok többséget szereztek a képviselőházban, de Kevin McCarthyt így is csak négy nap huzavona és tizenöt fordulónyi szavazás után választották meg házelnöknek idén januárban.

A huzavona fő oka az volt, hogy a republikánusok egy szűkebb, radikálisabb, Trump-közeli csoportja (mint például Matt Gaetz) egyszerűen nem volt hajlandó a házelnököt megválasztani, ezzel a csoportos döntéssel pedig már akkor az egész ország törvényhozását akadályozták.

McCarthyt több engedmény fejében szavazták meg ezek a radikálisabb képviselők, az egyik ilyen engedmény pedig pont az volt, hogy a jövőben akár egy darab indítvány alapján is ki lehet írni szavazást a házelnök eltávolítására.

Egy ilyen indítványt be is adott Gaetz hétfőn, miután a hétvégén McCarthy a demokratákkal együtt szavazott meg egy olyan finanszírozási törvényt, amelynek a segítségével el lehetett kerülni, hogy becsődöljön a kormány az úgynevezett government shutdown eredményeként.

Az amerikai kongresszus néhány órával a határidő lejárta előtt, szombaton késő este fogadta el a 45 napra szóló átmeneti költségvetést, amivel elkerülhetővé vált a kormányzati intézmények részleges leállása. A képviselőházban 335-91 arányban szavazták meg a kormányzati intézmények működéséhez és az alkalmazottak – közöttük a rendvédelmi dolgozók – fizetésének folyósításához szükséges átmeneti jogszabályt, ami utána a szenátusban is átment, majd pedig Joe Biden is aláírta.

Ez azért vált szükségessé, mert a pénzügyi év szeptember 30-án lezárult, és a következő 12 hónapra egyelőre nincs végleges költségvetése az amerikai szövetségi kormánynak. A költségvetést a republikánus képviselőházi tagok egy része elutasította, így a szükséges többség a demokraták jelentős részének átszavazásával jöhetett létre. Gaetz kedden este is azzal vádolta McCarthyt, hogy valamiféle titkos alkut kötött a demokratákkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!