Szijjártó kijelentései miatt a szlovák külügy behívatta a magyar nagykövetet

2023. szeptember 27. – 22:47

Másolás

Vágólapra másolva

Behívatta a szlovák külügyminisztérium Balogh Csabát, Magyarország szlovákiai nagykövetét, miután Szijjártó Péter szeptember 26-án és 27-én Szlovákiába utazott, hogy részt vegyen a kampányidőszakban a szlovákiai ellenzék, a Szövetség eseményén.

„A nagykövetet arra kérték, tolmácsolja a magyar miniszternek Szlovákia fenntartásait a választási kampányba való beavatkozásával kapcsolatban, és konkrét politikai szubjektumok támogatása miatt”

– írja a TASR szlovák hírügynökség a külügyminisztérium kommunikációs osztályának tájékoztatása alapján. A külügyminisztérium hozzátette: úgy vélik, az ilyen cselekedetek túlmutatnak a diplomáciai kommunikáció normáin.

A szlovák Demokraták vezetője, Eduard Heger korábban azt mondta, Magyarország beleavatkozik a választási kampányba azzal, hogy Szijjártó Péter kedden és szerdán is Szlovákiába utazik azért, hogy részt vegyen a Szövetség kampányrendezvényén. Szijjártó a Szövetség rendezvényén arról beszélt, hogy

„tegnap délután kaptam egy sms-t a szlovák kollégától, hogy »viselkedjek rendesen«, most ennek szellemében szeretném megtenni a nyilatkozatomat”.

Majd a Paraméter.sk beszámolója szerint arról beszélt például, hogy „a Szövetség elnökségének javaslatára” folytatni fogja a magyar kormány a felvidéki magyarok támogatását. Emellett fontosnak nevezte, hogy a szlovákiai magyaroknak parlamenti képviselete legyen, mert „anélkül nehéz eredményeket elérni”.

A Demokraták alelnöke, Jaroslav Naď korábban bírálta, hogy Szijjártó anélkül utazott Szlovákiába, hogy erről előzetesen egyeztetett volna a szlovák külügyminisztériummal. Nad’ elfogadhatatlannak nevezte Szijjártó látogatását néhány nappal a szlovák parlamenti választások előtt. Felemlegette Szijjártó közelmúltbeli megjegyzéseit a szlovák rendvédelmi szervek munkájáról, majd arra is kitért, hogy a magyar külügyminiszter közös sajtótájékoztatót tartott az ellenzéki Smer vezetőjével, Robert Ficóval. Szerinte a jószomszédi kapcsolatot csak akkor tudják megőrizni, ha a magyar kormány képviselői nem tesznek olyan lépéseket, amivel beavatkoznak Szlovákia belügyeibe.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!