Egy katona meghalhatott az orosz haditengerészet szevasztopoli főhadiszállása elleni támadásban

2023. szeptember 22. – 14:14

Másolás

Vágólapra másolva

Egy katonatiszt meghalt az orosz Fekete-tengeri Flotta szevasztopoli főhadiszállása elleni ukrán rakétatámadásban – közölte az orosz védelmi minisztérium, nem sokkal később viszont frissítette a jelentést, és azt írta: a katonát egyelőre eltűntként keresik.

A város Moszkva által kinevezett kormányzója pénteken kora délután jelentette, hogy a Szevasztopol történelmi belvárosában található főhadiszállást támadás érte. A rakétatámadásból származó törmelék több száz méteren szóródott szét, a közelben található Lunacsarszkij Színház közelében is csapódtak be rakétadarabok.

A védelmi minisztérium közleménye szerint összesen öt rakétát lőtt le az orosz légvédelem.

Mihail Razvozsajev kormányzó először egy potenciális második támadás miatt is adott ki figyelmeztetést, ezt azóta visszavonta. A rendőrség két háztömbnyi területet lezárt a főhadiszállás körül, a mentők és tűzoltók továbbra is a helyszínen dolgoznak.

Az ukrán Suspilne jelentése szerint a Kercsi híd forgalmát leállították, és a városban a tengeri személyszállítást is felfüggesztették.

(TASZSZ)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!