Az NBC értesülései szerint Biden nagy hatótávolságú rakétákat küldene Ukrajnának

2023. szeptember 22. – 18:17

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai elnök közölte Volodimir Zelenszkijjel, hogy az Egyesült Államok kis számú nagy hatótávolságú taktikai rakétarendszert küld majd Ukrajnának – közölte három amerikai tisztségviselő és egy kongresszusi tisztviselő pénteken az NBC News hírügynökséggel.

A névtelen tisztviselők nem erősítették meg, hogy a rakétákat mikor fogják leszállítani. Egy kongresszusi tisztviselő viszont elmondta, hogy még mindig vita tárgya, hogy mennyi és milyen típusú rakétát küldenének.

Kijev hónapok óta szerette volna elérni, hogy az USA nagy hatótávolságú taktikai rakétarendszereket (ATACMS) küldjön számára. Az ATACMS-rakéták 300 kilométeres távolságra is képesek eljutni a célpontig. Alkalmas arra, hogy az orosz frontvonalak mögötti utánpótlási vonalakat, vasutakat, valamint parancsnoki és irányítási helyeket támadhassák vele.

Egy NBC-nk nyilatkozó kongresszusi tisztviselő szerint még mindig vita van arról, hogy milyen típusú rakétát küldenének, és mennyit szállítanának Ukrajnának. Hozzátették, hogy a kelet-európai országok már átadták Ukrajnának fegyverkészleteik nagy részét.

Védelmi tisztviselők szerint az Egyesült Államoknak nincs nagy készlete a hagyományos tüzérségnél nagyobb hasznos teherbírású ATACMS-rendszerekből. Emellett Washingtonban egyesek ellenálltak az ilyen típusú fegyverek szállítása ellen, mert attól tartottak, hogy ez kiszélesítené az oroszokkal való konfliktust. Az Egyesült Királyság és Franciaország küldött már hasonló rakétákat.

A Fehér Ház korábban Stinger légvédelmi rakétákat, Howitzer tüzérségi lövegeket és HIMARS rendszereket sem akart küldeni Ukrajnának, ám végül mégis adtak ezekből.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!