NYT: Ukránok lőtték ki azt a rakétát, ami egy ukrán város belvárosi piacán pusztított

2023. szeptember 19. – 16:05

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember hatodikán csapódott egy bomba az ukrán Konsztantyinivka belvárosi piacára, és összesen 17 ember halálát okozta. Már két nappal az eset után arról írtunk, hogy valószínűleg egy eltévedt ukrán lövedék végzett pusztítást a frontvonaltól 20 kilométerre található 67 ezres városban, ami Donyecktől 90 kilométerre található.

A New York Times is arra a következtetésre jutott, hogy egy ukrán légvédelmi rakéta tévedt el, amit Buk indítórendszerrel lőttek ki. Mivel nem találta el a kitűzött célt, ezért a város szívében landolt. „Rakétatöredékek, műholdképek, tanúk beszámolói és közösségi médiában közzétett bejegyzések határozottan arra utalnak, hogy egy ukrán légvédelmi rakéta becsapódása után haltak meg.”

A belvárosi piac a rakéta becsapódása után – Fotó: AFP
A belvárosi piac a rakéta becsapódása után – Fotó: AFP

Alátámasztja ezt, hogy a rakéta az ukránok által birtokolt terület irányából, nem az orosz vonalak mögül repült be a városba. A felvételeken az is látszik, hogy négy járókelő egyszerre fordítja a fejét a bejövő hang irányába, vagyis az ukránok kezén lévő terület felé. A lap megszólaltatott két neve elhallgatását kérő, független szakértőt, akik a törmelékekből arra következtettek, hogy nem az oroszok által használt S-300 típusból lőtték ki.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!