Novák Katalin az ENSZ Közgyűlésének is elmondta, hogy a békének nincs alternatívája

2023. szeptember 19. – 22:50

Másolás

Vágólapra másolva

Az államfő felszólalásában arról beszélt, hogy ez a háború, minket, magyarokat közvetlenül is érint, nem egyszerűen a szomszédunkban van, hanem Ukrajna területén élő magyar apák és fiúk is adják életüket a lövészárokban. „Ezért békét akarunk. Hazánkban, Ukrajnában, Európában, a világban. Békét és az abból fakadó biztonságot” – mondta Novák Katalin.

Azt is leszögezte, hogy Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és függetlensége mellett, és megértik Ukrajna szándékát, hogy az európai országok közösségéhez akarnak tartozni, de ezért cserébe elvárja, hogy tartsa tiszteletben ezek értékeit. Ez alatt természetesen azt értette, hogy biztosítsák a nemzeti kisebbségek jogait, nem szóban, hanem tettekben. Azt is megemlítette, hogy többször is járt már Zelenszkij meghívására Ukrajnában a háború kezdete óta, legutóbb a kárpátaljai vezetés azt mondta, hogy az államfőéhez hasonló magyar kommunikációt remél.

A magyar köztársasági elnök a demográfiai kihívásokról is beszélt, és elmondta, ha nincs gyermek, nincs jövő. „Mi értelme vigyáznunk a Földre, ha nincsenek gyerekeink, unokáink, akiknek továbbadhatjuk?” – kérdezte, majd úgy folytatta, hogy a magyarok, a demográfiai válságra a megoldást a családok megerősítésében és támogatásában látják.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!