Kim Dzsongun megérkezett Oroszországba, hogy Putyinnal tárgyaljon

2023. szeptember 12. – 06:33

Másolás

Vágólapra másolva

Az észak-koreai vezető páncélvonaton utazott Oroszországba, várhatóan fegyverszállításokról fognak tárgyalni Vlagyimir Putyinnal.

A találkozóra a tervek szerint kedd délután kerülhet sor az orosz kikötővárosban, Vlagyivosztokban, ahová Putyin már megérkezett. „Kim oroszországi útja és a Putyinnal való találkozója teljes körű látogatás lesz a kapcsolatok erősítése érdekében” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy online közzétett videóban.

Nyugati országok attól tartanak, hogy Phenjan fegyvereket adhat el Moszkvának, hogy pótolják az oroszok, az ukrajnai harcok 18 hónapja alatt erősen megfogyatkozott készleteit.

Kedden Peszkov elutasította a fegyverüzletre vonatkozó amerikai figyelmeztetéseket. „Mint tudják, a szomszédainkkal, köztük Észak-Koreával való kapcsolataink megerősítésekor a két ország érdekei a fontosak számunkra, nem pedig a washingtoni figyelmeztetések” – mondta.

Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt búcsúztatják Phenjanban, mielőtt oroszországba indul – Fotó: KCNA / Reuters
Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt búcsúztatják Phenjanban, mielőtt oroszországba indul – Fotó: KCNA / Reuters

Kim Dzsongunt magas rangú kormányzati tisztviselők kísérték: köztük feltehetően ott van a külügyminisztere, valamint a védelmi iparért és katonai ügyekért felelős párttagok.

Az utazás az észak-korai vezető első külföldi látogatása az utóbbi négy évben. Amerikai tisztviselők szerint Putyin valószínűleg az észak-koreai tüzérségi és egyéb lőszerek szállítását kérheti majd. Cserébe Kim Dzsongun energia- és élelmiszersegélyt, valamint műholdakhoz és nukleáris meghajtású tengeralattjárókhoz szükséges fejlett technológiát kérhet. Ez növelheti Észak-Korea ballisztikus és nukleáris fegyverprogramja által jelentett fenyegetést.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!