Biden: Nem akarunk új hidegháborút Kínával, felfelé akarunk erősödni velük

2023. szeptember 10. – 20:45

Másolás

Vágólapra másolva

Nem akarja az Egyesült Államok elszigetelni Kínát, és nem is akar új hidegháborút indítani az ázsiai szuperhatalommal szemben – erről beszélt Joe Biden amerikai elnök vasárnapi vietnámi látogatásán, írja az AP hírügynökség.

Biden stratégiai partnerséget szeretne kialakítani Vietnámmal, hogy alternatívát tudjon teremteni az amerikai cégeknek a kínai termeléssel szemben, a partnerség pedig előnyös lehet szerinte a Kínától függetlenedni akaró vietnámiaknak is. Biden szerint azonban a világ túlságosan benne ragadt a hidegháborús fogalmakban:

„Nincs ilyesmiről szó. Gazdasági növekedést és stabilitást akarunk generálni a világ minden részén. Erről van szó. Lehetőségünk van megerősíteni világszerte a szövetségeinket, erről szól ez a látogatás”

– mondta Biden. Az amerikai elnök az újdelhi G20-találkozó után látogatott el Vietnámba, és bár az indiai csúcstalálkozóra nem látogatott el a kínai elnök, Biden reméli, mihamarabb találkozhat majd Hszi Csin-pinggel. Igaz, szerinte Hszi azért küldte el maga helyett a miniszterelnökét, mert a kínai elnök „keze tele van problémákkal”, mint például a fiatalok körében rendkívül magas munkanélküliség, amit kezelnie kell.

„Attól még nincs válság, hogy nem beszélünk személyesen egymással. (…) Viszont szeretném biztosítani azt, hogy a kapcsolatunk Kínával egyre csak felfelé és felfelé épül majd, ahogy annak lennie kell” – idézi Biden szavait a Politico.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!