Tömegverekedés tört ki a koszovói parlamentben, a képviselők ököllel ütötték egymást
2023. július 13. – 13:14
Verekedés tört ki csütörtökön a koszovói parlamentben a kormánykoalíció és az ellenzék képviselői között, miután egy ellenzéki politikus vízzel akarta leönteni Albin Kurti miniszterelnököt – írta Koha Ditore című pristinai napilap.
Az MTI beszámolója szerint a dulakodás akkor tört ki, amikor az éppen beszélő Albin Kurtit az ellenzéki Koszovói Demokrata Párt (PDK) politikusa, Mergim Lushtaku vízzel akarta leönteni. Végül a víz a kormányfőt védő politikusokra fröccsent, de Besnik Bislimi miniszterelnök-helyettes is kapott belőle.
A parlamenti képviselők ezután vizespalackokkal és ököllel ütötték egymást, egyikük a kormányfő nyakát is megragadta. Végül Albin Kurti testőrei is közbeléptek, a tömegverekedés pedig azzal ért véget, hogy kimenekítették a miniszterelnököt a teremből.
Az ellenzék azért dühös a koszovói kormányfőre, mert árulásnak és meghátrálásnak tartják, hogy Albin Kurti bejelentette, csökkenti a rendőrségi jelenlétet a szerbek lakta észak-koszovói önkormányzatokban, és előrehozott választásokat ír ki az érintett településeken.
A Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű ellenzéki párt nem tartja megfelelőnek, ahogy a kormány kezeli az észak-koszovói helyzetet. Szerintük a miniszterelnöknek választ kell adnia arra, miért nem hallgatta meg az Egyesült Államok megoldási javaslatait, miért hozta Koszovót olyan helyzetbe, hogy szankciókat vezettek be Pristina ellen, miért veszélyeztette a koszovói rendőrök életét, és miért okozott szenvedést az állampolgároknak.
A Szerbia és Koszovó közötti feszültség az utóbbi hónapokban kiéleződött. Koszovóban május végén zavargások törtek ki, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat.
A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO irányítása alatt álló békefenntartó haderő, a KFOR katonáira támadtak, az összecsapásban több magyar katona is súlyosan megsérült. Az Európai Unió ezt követően gazdasági és politikai szankciókat vezetett be Koszovóval szemben, mert az ország vezetése nem tett eleget a helyzet kezelése érdekében. Az intézkedések között a koszovói politikusok uniós intézményekbe történő meghívásának, és a pénzügyi támogatásoknak a felfüggesztése is szerepel.
A koszovói helyzetről ebben a cikkben írtunk bővebben.