Visszalépés, de még így is erős üzenet azoknak, akik semmibe vették a természetpusztulást

Hosszas és éles viták után az Európai Parlamenten szerdán átevickélt a természet-helyreállítási jogszabály, amely célul tűzte ki az Európai Unió 2030-ig a szárazföldi és tengeri területeinek 20 százalékán fog helyreállítási tevékenységet végezni, 2050-re pedig az összes leromlott ökoszisztémára kiterjednek az eredeti állapot visszaállítására törekvő intézkedések. A jogszabály elfogadását a természetvédők és a kutatók sem tudják maradéktalanul ünnepelni, mert az eredeti tervezethez képest felpuhult az elfogadott szöveg, míg a kritikusai szerint a törvény végrehajtása terméskieséshez és megugró élelmiszerárakhoz vezet.

Szinte minden évben érkeznek figyelmeztető jelzésként olyan kutatások, amelyek arról szólnak, hogy drámai mértékben csökken a madár- és rovarfajok egyedszáma, elszegényedik a növényvilág, tűnnek el fajok. A rendelettervezet szövege szerint az Európai Unió természetvédelmi irányelveinek értelmében védett (ún. közösségi jelentőségű) élőhelyeinek 81 százaléka kedvezőtlen vagy rossz állapotú, és a beporzásban nagy jelentőségű méh- és lepkefajok állományai közül minden harmadik hanyatlik.

Világosan látszik, hogy ezeknek a változásoknak a hátterében az ember áll, a faanyagtermeléssel szemben természetvédelmi szempontokat háttérbe szorító erdőgazdálkodás, az egyre intenzívebbé váló mezőgazdaság, a nagy területeket érintő beépítések, belterületbe vonások, erőforrás-intenzív ipar és az éghajlatváltozás a motorja a természetpusztításnak. Az élővilág elszegényedése maga is hat az éghajlatváltozásra, a degradált, megbolygatott rendszerek szénmegkötési képessége csökken, és a természetes élőhelyek leromlása csökkenti a klímaváltozáshoz való alkalmazkodási képességet, növelve ezzel a természeti katasztrófákkal szembeni sérülékenységet. Könnyű belátni, hogy mindannyiunk érdeke lenne, hogy jól működjenek az ökoszisztéma-szolgáltatások.

Az Európai Unió eddig is törekedett erre, a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv is tartalmazott helyreállítási intézkedéseket, a Natura 2000-es területek is a közösségi jelentőségű élőhelyek kedvezőbb állapotba kerülését szolgálnák, de az irányelvek végrehajtása nem volt hatékony.

„A most elfogadott rendelet sokkal egyértelműbb követelményeket támaszt a tagállamokkal szemben. Míg a természetvédelmi irányelvek csupán célokat határoztak meg, és a megvalósítás eszközrendszerét a tagállamok dolgozták ki, a természet helyreállításáról szóló rendelet közvetlenül és egységesen alkalmazandó lesz minden uniós tagállamban. Pontos határidőket, tervezési feladatokat állapít meg, hatékonyabbá téve a természet-helyreállítást” – mondta Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője, aki személy szerint úgy gondolja, hogy ha a korábbi irányelvek végrehajtási szigorát növelik, az is hatékony eszközzé válhatott volna. „A jogalkotás viszont egy erős üzenet mindenkinek” – tette hozzá.

A rendelettervet 336 igen, 300 nem szavazattal és 13 tartózkodás mellett fogadták el az Európai Parlamentben. A tervezet leghangosabb kritikusa az Európai Néppárt (EPP) volt, szerintük eleve lehetetlen 70 év változását 25 év alatt visszaforgatni – valamiért ők azt kommunikálták, hogy 1950-ben lévő állapotokat kell elérni –, de érvelésük középpontjába nem ezt, hanem a mezőgazdasági és halászati ágazat ellehetetlenülését állították, illetve azzal álltak elő, hogy veszélybe kerülhet Európa élelmezésbiztonsága, és újra magas élelmiszer-inflációval kell számolni, ha csökken a termelésbe és a halászatba bevonható területek nagysága. Az EPP mellett több gazdaszervezet is ezt az álláspontot képviselte, még tüntetéseket is tartottak Strasbourgban egy nappal a szavazás előtt.

Tóth Edina, a Fidesz európai parlamenti képviselője is hasonló álláspontot képviselt, mint az EPP. Tóth azt nyilatkozta, hogy az európai élelmiszer-termelést akár 30 százalékkal is csökkentheti a rendelet betartása. A fideszes képviselő szerint az is hiba, hogy az unió nem hozott létre pénzügyi alapot a gazdák kárpótlására. Tóth úgy számolt, csak Magyarországon 50 milliárd forintba kerülne a rendelet végrehajtása.

Az EPP azt nem tudta megakadályozni, hogy átmenjen a rendelet, de azt sikerült elérnie, hogy kivegyék a szövegből a mezőgazdasági területek helyreállításáról szóló paragrafust, amelyben a tőzeges területekről is volt külön rendelkezés. Utóbbi a szén-dioxid-megkötés szempontjából lett volna fontos.

„A sok módosító javaslat ellenére is úgy véljük a WWF-nél, hogy nagyon jó, hogy elfogadták ezt a rendeletet, mert így történhet valamiféle előrelépés. Egy szigorúbb bizottsági javaslat után ugyan visszalépés volt a parlamenten átment szöveg, de így mindenki elmondhatta, hogy megvédte a saját érdekcsoportját. Kérdés persze, hogy ez elég lesz-e arra, hogy megállítsuk az ökoszisztémák hanyatlásához vezető folyamatokat” – mondta Dedák Dalma.

A WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője úgy látja, hogy a mezőgazdasági területek esetében jelentősen eltúlozták, hogy milyen várható intézkedések lesznek. „Nem világos, mire alapoznak a gazdák súlyos hátrányairól szóló hírek. Bárki elolvashatja a rendelet leszavazott tervezetét, olyan termelést is támogató helyreállítási intézkedéseken volt a hangsúly, mint például a talajok szervesanyag-tartalmának javítása szántókon vagy a beporzók védelme a gyepterületeken.”

Az a Transtelex cikkéből is kiderült, hogy a gazdatársadalom sem volt egységes a kérdésben, például romániai szervezetek is támogatták a törvényt, hiszen ha nincs talaj, ha nincs természet, akkor mezőgazdaság sincs. Aki hosszú távon gondolkodik, annak érdeke lenne, hogy a természetnek is teret hagyjon.

„Nem is biztos, hogy nyertek azzal a gazdálkodók, hogy kikerültek a mezőgazdasági területek a rendeletből, mert így elképzelhető, hogy pluszforrásoktól is eleshetnek. Valószínűleg lehetett volna úgy alakítani a végrehajtást, hogy a magyar gazdáknak még előnyük is származott volna a rendeletből, hiszen azt, hogy mi történik majd a konkrét területeken a rendelet alapján későbbiekben készülő nemzeti helyreállítási tervek és útmutatók határozták volna meg. Ezért is állítom, hogy jelenleg felelősen nem lehet terméskiesési becslésekbe bocsátkozni, és legkevésbé sem konkrét veszteségekről és összegekről beszélni” – mondta Dedák Dalma.

Egy laikus számára nem feltétlenül egyértelmű, hogy mi az az állapot, amelyre már azt lehet mondani, hogy helyreállították a természeti viszonyokat, de egy természetvédelmi szakember a jellegzetes és domináns fajok alapján viszonylag könnyen meg tudja állapítani egy-egy élőhely típusát és állapotát.

Hogy mit lehet a helyreállított területnek tekinteni, a jogszabály fogalommeghatározása ad definíciót, amelyet a természetvédelmi irányelvekkel összefüggésben érdemes értelmezni. Ha például egy láp területe csökken a kiszáradás miatt, akkor a vízellátottság javításával kezdődhet a helyreállítás. Amikor a helyreállítási beavatkozás hatására a természetes élőhely kiterjedése potenciálisan növekvő tendenciát mutat, hosszú távú fennmaradása biztosított, sajátos szerkezete és funkciói nem károsodtak, illetve regenerálódnak, javulnak, és a rá jellemző fajok is kedvező életfeltételeket találnak a területen, akkor az élőhely helyreállítása sikeresnek mondható.

Dedák szerint hiába vették ki az agrárterületek helyreállítását a rendeletből, mivel a saját klímaváltozással kapcsolatos problémáink miatt enélkül is rákényszerülünk olyan intézkedésekre, amelyeket akár a természet helyreállítási jogszabályhoz biztosított forrásokból is megtehettünk volna. „Egyszerre vannak jelen az egyre intenzívebb csapadékesemények és az egyre hosszabb száraz időszakok. Ezt a kétféle jelenséget ki kell játszani annak érdekében, hogy megállítsuk a felszín alatti víz szintjének süllyedését. Ez nem csak természetvédelmi cél, a mezőgazdasági termelés biztonsága is múlik ezen, a tájban kell megfognunk a vizet. Erre alkalmasak azok az egykori mocsaras, lápos, tőzeges területek is, amelyek a lecsapolások ellenére ma is vízgazdálkodási problémákkal terhelt földek.”

A természet-helyreállítási rendelet alkalmazásáig még néhány akadályt le kell győzni. Először is számszerűsíteni kell az uniós tagországoknak az egyes élőhelytípusokra vonatkozó helyreállítási célok eléréséhez szükséges területet, míg az Európai Bizottságnak az élelmezésbiztonságról szóló jogszabállyal is össze kell vetnie a rendeletet.